Sinka-Pálinkás Szofi bombaformában kezdett az NB I/A-csoportban
Két fordulót követően – némi meglepetésre – a 18 éves Sinka-Pálinkás Szofi az NB I/A-csoportos kosárlabda-bajnokság egyik legeredményesebb utánpótláskorú játékosa. A bajnoki címvédő Sopron Basket bedobóreménysége eddig parádésan szórja a hárompontosokat, és elmondta, a szezon folytatásában is igyekszik fenntartani a kiegyensúlyozott, jó formáját.
Mint arról beszámoltunk, a 2007-es születésű Sinka-Pálinkás Szofi alaposan megszórta magát a női felnőtt élvonabeli kosárlabda-bajnokság első fordulójában. A soproniak ígérete karriercsúcsot jelentő öt triplát dobott, és 17 ponttal zárt a Vasas Akadémia ellen, s emellett 2 lepattanót, illetve 1-1 gólpasszt és blokkot is beletett a közösbe a csapata sima, hazai győzelme alkalmával (103–48). A remek produkciójának köszönhetően a fiatal bedobó aztán még a forduló válogatottjába is bekerült az MKOSZ összesítése szerint.
– mondta a 18. életévét szeptember közepén betöltő Sinka-Pálinkás az Utánpótlássportnak. – Roppant módon izgultam a nyitó meccs előtt, mert sok néző kilátogatott a találkozóra, és tényleg felfokozott hangulatban várta mindenki az első fordulót. Kicsit attól tartottam, hogy ez majd negatívan fog hatni rám, és visszaveti a játékomat, de hál'istennek nem így lett, hanem éppen ellenkezőleg sült el, és szinte minden tökéletesen alakult. Örülök, hogy így sikerült az első meccs, mert nagyon szerettem volna jó benyomást kelteni mind az edzőkben, mind a csapattársakban, mind a szurkolókban, valamint saját magamnak is tudtam bizonyítani. A sok-sok munkám, amit belefektettem az eddigi pályafutásom során, igazából már azzal kifizetődött, hogy egy ilyen erős és nagy célokra törő csapatban léphetek pályára, viszont ezzel nem szabad önmagában megelégednem.
Mivel még fiatal játékos vagyok, így a teljesítményem hullámzása bizonyos mértékig elkerülhetetlen és természetes velejárója a fejlődésemnek, viszont minden egyes nap azon dolgozom, hogy képes legyek lehetőleg minél kisebb kilengésekkel, kiegyensúlyozottan jól játszani.
Az a célom, hogy több és több mérkőzésen tudjak hasonló formát hozni és nagyszerű dobóformát mutatni."
Szofi aztán alá is támasztotta a szavait, és szerdán este a Cegléd ellen hasonlóképpen folytatta a második játéknapon: 12 ponttal – közte újabb három triplával – megint tevékenyen vette ki a részét a címvédő Sopron Basket újabb sikeréből (95–52). Ezzel az első két meccsen 14,5 pontot átlagolt, amellyel pedig jelenleg a felnőtt első osztály második legjobb pontszerzője az U20-asok közül (Josepovits Kinga mögött).

Sinka-Pálinkás a nyáron a korosztályos Eb-n kilencedikként záró U18-as válogatottnak is alapembere volt, és a nemzeti csapat második legeredményesebbje volt meccsenkénti 9 pontjával. A kiváló triplázásával már a kontinenstornán is kitűnt, ugyanis az Európa-bajnokság teljes mezőnyét tekintve a hetedik leghatékonyabban (37 százalékkal) dobott a távoli zónából.
Ebben a játékelemben érzem a legkomfortosabban magam, és amikor meg elkapom a fonalat, és beesik akár két-három kísérletem is, akkor különösen felszabadultan és magabiztosan állok bele az újabb dobásokba. Nagyon jó érzés átélni, amikor ilyen remek szériába kerülök az adott meccsen. Nyilván, az ígéretes rajt után most már az elvárások is magasabbak lesznek velem szemben, illetve az ellenfelek is jobban oda fognak figyelni rám a folytatásban, azonban én szeretem a kihívásokat, és tudván, hogy ilyen teljesítményre is képes vagyok, csak nagyobb és nagyobb célokat tűzök ki magam elé."
(Kiemelt képet készítette: Tóth Zsombor/Sopron Basket)