Lelkes építkezés a BVSC szakosztályában
Nagy sportolói létszámmal és elhivatott stábbal működik a BVSC-Zugló kézilabda-szakosztálya, amelynek vezetője, Blaskovits Adrienn nyilatkozott a honlapunknak.
A BVSC-Zugló többévtizedes múltra tekint vissza, olimpiai és világversenyérmesek sora képviselte és képviseli a klub színeit, a sportegyesületek között pedig megkérdőjelezhetetlenül tartozik a legeredményesebbek közé 2024-ben például a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) rangsorában az első helyen zárt.
A szakosztályai között kevesebb fókusz irányul a kézilabdára, hiszen a többihez képest még gyerekcipőben jár, ráadásul a „társakhoz” hasonló veretes eredménysorral sem büszkélkedhet, az viszont nem kérdés, hogy elhivatottan, egyre több fiatallal dolgoznak a kézis szakembereik.
„Tíz éve indult útjára a kézilabda a BVSC-ben, és örömmel mondhatom, hogy dinamikusan fejlődik a szakosztály – mondja a honlapunknak Blaskovits Adrienn, aki 2025 nyarán vette át a szakosztály irányítását. – Nagyjából háromszáz utánpótláskorú játékossal dolgozunk együtt,
A kézilabda nagyon közel áll a szívemhez, igyekszem mindent megtenni, hogy segítsek a gyerekeknek, lehetőséget adjunk nekik, hogy kiteljesedjenek. Jelenleg a legmagasabb korosztályunk a felnőtt NB II-ben szerepel, bízom benne, hogy idővel feljebb tudunk lépni. Az utánpótlásban az U18-as fiúcsapatunk az élvonalban mutathatja meg magát, ami rengeteg jelent a srácoknak.”

Ahogyan nemrég beszámoltunk róla, a BVSC szakosztálya együttműködési megállapodást kötött a Veszprém Handball Academyvel, ami nagy lehetőség a fővárosi csapatnak.
„Szeretném, ha minél jobban ki tudnánk használni ezt az együttműködést, ezzel komolyabb célokat állíthatunk a játékosaink elé. Ráadásul az edzőinknek is óriási segítség ez, hiszen fordulhatnak szakmai kérdésekkel a veszprémiekhez, edzéslátogatásokat, közös tréningeket sőt edzőmeccseket szervezhetünk. Remek lenne ellesni azokat a fortélyokat, amik miatt ők sikeresek tudnak lenni. Jelenleg a legfőbb célunk, hogy az U18-asok esetében meglegyen a bennmaradás, mert fiatal a keretünk, és természetesen más korosztályokban is szeretnénk minél feljebb jutni, magasabb szinten versenyezni.”
(Kiemelt képünkön: a BVSC U18-as kézilabdacsapata Forrás: BVSC-Zugló Kézilabda-szakosztály, Facebook)