UtánpótlásSport
2025. október 4.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2025-10-04 19:24

Kezdődik a perui junior-világbajnokság

Hét magyar dzsúdóssal a mezőnyben vasárnap Limában kezdetét veszi a juniorok világbajnoksága.

Október 5. és 8. között Peru fővárosa, Lima ad otthont a juniorkorú (U21-es) cselgáncsozók idei világbajnokságának, amelyen a magyar válogatott viszonylag kis küldöttséggel, öt férfi és két női versenyzővel vesz részt. 

A korosztály egy hónappal ezelőtt, szeptember elején Pozsonyban megrendezett Európa-bajnokságán a mieink egy éremmel zártak.

A nők 52 kilós súlycsoportjában Szabó Réka – némi meglepetésre – a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

(A siker kapcsán egyik edzőjét, Neu Gábort még A hónap utánpótlásedzője címre is jelölték szeptemberben.) A Budapesti Honvéd 18 éves, tehát még csak elsőéves juniorkorú ígérete természetesen a dél-amerikai vb-n is ott lesz a csapatban.

A lányoknál a másik magyar induló az EYOF-ezüst-, ifjúsági Eb-bronzérmes és junior-vb-ötödik Szeleczki Szabina (48 kg) lesz, aki idén a felnőttek között már a budapesti vb-t és a podgoricai Eb-t is megjárta, és például a hazai rendezésű világbajnokságon szép győzelmeket bemutatva, a nyolcaddöntőig jutott.

Szeleczki Szabina (kékben) a budapesti felnőtt-vb után Limában a junior-világbajnokságon is tatamira lép Forrás: MJSZ

A magyar fiatalok az év első felében négy korosztályos Európa-kupa-versenyen (Lignano, Graz, Berlin és Paks) szerepeltek, amelyek egyúttal válogatóul is szolgáltak az őszi világversenyekre. Az említett négy állomáson a válogatott tagjai összesen négy ezüst- és három bronzérmet szereztek, illetve további jó néhány pontszerző helyezést gyűjtöttek be. A vb-csapatból egyedüliként Üveges Attilának sikerült kétszer is dobogóra állnia az Ek-sorozatban. A Budapesti Honvéd fiatalja Lignanóban második, Grazban harmadik lett a 73 kilósok között. Az ötfős fiúcsapatból várhatóan neki lehetnek a legjobb esélyei az igazán jó szereplésre, ugyanakkor a többiek (Kollár Sebestyén, Major Ádám, Kiss Levente és Dobos Levente) is képesek lehetnek meglepetést okozni.

Ami az általános elvárásokat illeti:

az éremszerzéshez nagy bravúrra lenne szükség a vb-n, azonban pontszerző helyezés(ek)ben bízhatunk.

Az első versenynapon mindjárt négyen is tatamira lépnek a mieink közül. Vasárnap Major Ádámnak (66 kg) és Kollár Sebestyénnek (66 kg), Szeleczki Szabinának (48 kg) és Szabó Rékának (52 kg) szurkolhatunk.

JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁG, LIMA (PERU)
A program (magyar idő szerint):
Október 5., vasárnap (selejtezők: 19:00, érmes mérkőzések: 0:00)
Férfi 60 kg
 (nincs magyar induló)
Férfi 66 kg (Major Ádám, Budapesti Honvéd; Kollár Sebestyén, Budapesti Honvéd)
Női 48 kg (Szeleczki Szabina, Budapesti Honvéd)
Női 52 kg (Szabó Réka, Budapesti Honvéd)
Női 57 kg (nincs magyar induló)

Október 6., hétfő (selejtezők: 19:00, érmes mérkőzések: 0:00)
Férfi 73 kg
 (magyar induló: Üveges Attila, Budapesti Honvéd)
Férfi 81 kg (nincs magyar induló)
Női 63 kg (nincs magyar induló)
Női 70 kg (nincs magyar induló)

Október 7., kedd (selejtezők: 19:00, érmes mérkőzések: 0:00)
Férfi 90 kg
 (Kiss Levente, Vasas Judo)
Férfi 100 kg (nincs magyar induló)
Férfi +100 kg (Dobos Levente, Budaörsi SC)
Női 78 kg (nincs magyar induló)
Női +78 kg (nincs magyar induló)

Október 8., szerda (selejtezők: 19:00, érmes mérkőzések: 0:00)
Vegyes csapatverseny (a magyar válogatott nem indul)

(Kiemelt képen: a junior Eb-n bronzérmet szerző Szabó Réka (kékben) is ott lesz a korosztály világbajnokságán forrás: EJU)