UtánpótlásSport
2025. október 22.
  • instagram
U23-AS BIRKÓZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, ÚJVIDÉK
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2025-10-22 08:55

A Puskás Akadémia számára is elkezdődik az UEFA Ifjúsági Liga

Szerdán 18 órakor játssza első meccsét a Puskás Akadémia U19-es futballcsapata az UEFA Ifjúsági Liga – a korosztályos BL – 2025/2026-os kiírásában. A felcsúti fiatalok Norvégiába utaznak a Brann elleni összecsapásra.

A norvégiai Bergenben kezdi meg szereplését a Puskás Akadémia U19-es labdarúgócsapata az UEFA Ifjúsági Ligában szerdán 18 órakor. A magyar alakulatot a Brann együttesével sorsolták össze a selejtező második fordulójában (az első körben nem kellett játszaniuk a felcsútiaknak). A visszavágót a Pancho Arénában rendezik november 5-én.

Az elmúlt két évadban ugyancsak a Puskás képviselte hazánkat az ifi BL-nek is nevezett sorozatban.

A 2023/2024-es kiírásban – nagy csalódást okozva – már a selejtező első körében elbúcsúzott a magyar együttes, mivel az idegenbeli döntetlent követően hazai pályán verséget szenvedett azerbajdzsáni Gabala csapatától. A következő őszön viszont sikerült javítani: az Aberdeen ellen Skóciában 5–1-re, a Pancho Arénában 3–0-ra nyertek a mieink, majd a legjobb harminckettő közé jutásért a belga Genket is sikerült felmúlniuk.

A Puskás Akadémia ezzel beállította az MTK Budapest „rekordját”, ugyanis a fővárosiak U19-es gárdája a 2022/2023-as évadban szintén eljutott a rájátszásig, majd a legjobb tizenhat közé kerülésért a holland Ajax állta az útját. A felcsútiak a playoffban az angol Aston Villával találkoztak, és 2–1-re kaptak ki a birminghamiektől, így lemaradtak a nyolcaddöntőről.

Az elmúlt évadban a Puskás szereplésétől függetlenül is született magyar siker:

a Barcelonáé lett a trófea, és a katalán gárda kapujában a korosztályos válogatott Yaakobishvili Áron állt.

Az UEFA Ifjúsági Liga lebonyolítása kissé szövevényes. Az első szakasz két ágon zajlik: a Bajnokok Ligájába kvalifikált csapatok U19-es alakulatai a felnőttekével megegyező, új szisztémában játszanak nyolc mérkőzést, a harminchat együttes közül huszonkettő jut tovább. A bajnoki ágon az egyes nemzetek korosztályos bajnokai indulhatnak, onnan tíz csapat kerül a legjobb harminckettő közé. Egyenes kieséses rendszerben zajlik a küzdelem, két párharcot kell megnyerni a rájátszás eléréséhez, amelyben már egy mezőnyben szerepelnek a két ágról bejutott csapatok, és a playoffban egyetlen meccsen dől el a továbbjutás.

Érdekesség, hogy az UEFA Ifjúsági Liga 2013 óta tartó történetének első két évadában még nem szerepeltek a nemzeti bajnokok az ifi BL-ben, de biztosan nem volt felesleges bevonni ezeket a csapatokat, hiszen már három alkalommal nyerte olyan alkulat az UEFA Ifjúsági Ligát, amely nem a felnőttek BL-jogán indulhatott.

A szomszédos országok egy részében nem olyan kivételes, hogy megélik a playoffot a csapatok, mint nálunk.

Az ifi BL 2013 óta íródó történetében egyaránt tizenkét alkalommal jutott el legalább a harminckettőig ukrán és osztrák együttes, a Red Bull Salzburg ráadásul négyszer végzett a dobogón, 2017-ben pedig Európa csúcsára is felért. A horvát alakulatok hétszer, a szlovákok háromszor, a szerbek pedig – a magyarokhoz hasonlóan – kétszer meneteltek a harminckettőig. A románok egyszer jutottak el addig, a szlovénok azonban még soha nem játszhattak a tizenhat közé kerülésért.

Az eddigi tizenegy kiírásban a negyvennégy elődöntős helyezés közül tizennyolcat az Ibériai-félsziget csapatai szereztek meg: tízet a spanyolok, nyolcat a portugálok. Az angolok ötször jutottak a legjobb négybe – a kétszeres győztes Chelsea négyszer, a Manchester City egyszer –, az olaszok pedig az osztrákokkal megegyezően négyszer. A Salzburg mellett a további szomszédaink még kétszer remekeltek: a 2022/2023-as évadban a horvát Hajduk Split egészen a döntőig masírozott, akárcsak 2014/2015-ben az ukrán Sahtar Donyeck.

A Puskás Akadémia tíz ponttal – tizenöt győzelem, öt döntetlen, két vereség – nyerte meg a 2024/2025-ös a hazai U19-es kiemelt bajnokságot. A jelenleg is zajló évadban egyelőre akadozik a gépezet:

hat fordulót követően három győzelemmel és három vereséggel állnak a felcsútiak a tabella ötödik helyén.

Kun György tanítványai megverték Diósgyőrt, a Szegedet, valamint a Debrecent és kikaptak az MTK Budapesttől, a Videotontól, illetve a Budapest Honvédtól. Megijedni azért nem kell a gyengébb formától, hiszen az UEFA Ifjúsági találkozón bizonyára a felnőttcsapatokban szereplő korosztályos labdarúgókra is a számíthat a vezetőedző, ami nagy erősítést jelenthet.

Ha a Puskás Akadémia túljut a Brann együttesén, a horvát NK Lokomotiva Zagreb és a román FCSB párosítás győztesével találkozik a rájátszásba kerülésért.

(Kiemelt képünkön: ismét a Puskás Akadémia indulhat az UEFA Ifjúsági Ligában Forrás: Puskás Akadémia)