Melyik edző vallaná be, hogy van kedvenc tanítványa?

Három sportágban kérdeztünk meg elismert, eredményes utánpótlástrénereket arról, hogy „van-e az edzőnek kedvenc tanítványa”.

Az utánpótlássportban dolgozó edzők jellemzően igyekeznek minden tanítvánnyal egyformán viselkedni és bánni. Többen kiemelik, hogy a növendékekre úgy tekintenek, mint a saját gyermekeikre, hiszen amikor az apuka, anyuka edzésen hagyja a kisfiát, kislányát, akkor a trénerek lépnek a szülői szerepkörbe is, és az együtt eltöltött idő alatt ők felelnek a biztonságért, a jó közérzetért, na meg természetesen a sportágon belüli fejlődésért is.

Minden gyerek más, és egy edzésen részt vesznek szorgalmasabbak, ügyesebbek, tisztelettudóbbak (és folytathatnánk) a társaiknál, tehát olyanok, akikkel minden bizonnyal az edzőnek könnyebb dolga van, amikor a hivatását gyakorolja.

A kérdés azért is élvez állandó aktualitást, mert manapság is kihallani egy-egy sportolók vagy szülők közötti beszélgetésből, hogy valami azért történik így vagy úgy, mert „ő az edző kedvence.”

A Ludovika vívószakosztályának tőrre szakosodott nevelőedzője, Horváth Mária évtizedek óta foglalkozik a legfiatalabbakkal. Annak idején az első csoportjának tagja volt a sportági legenda, Szekeres Pál, de például az idén 38 év után világbajnoki bronzérmet szerző férfi tőrcsapatból foglalkozott korábban Dósa Dániellel, Mihályi Andorral és Tóth Gergellyel is.

„Talán pedagógiailag az egyik legrosszabb dolog, ha egy edzőnek van kedvence, és ezt a többi gyerek is érzi – mondja a vívóteremben mindenki által Mara néninek szólított nevelőedző. – Még az OSC-ben volt egy nagyon tehetséges kislány tanítványom, akit mindenben példaként lehetett a többiek elé állítani, korosztályos vébé döntőt is vívott, de sajnos, később megsérült, és nem futott be nagy karriert. Ő mondta nekem egyszer azt teljesen őszintén, hogy ne dicsérjem annyit, mert egyrészt szerinte nem érdemli meg, másrészt a társai ezért nem szeretik és kiközösítik. Én persze nem úgy emeltem ki őt, hogy egyfolytában magasztaltam mindenki előtt, hanem például ha be kellett mutatni egy feladatot, akkor őt kértem meg, mert tudtam, hogy jól megcsinálja. Azóta fokozottan figyelek arra, hogy a tanítványaim miként tekintenek egymásra.

A hazai atlétikának már számos kitűnő, válogatott sportolót adó veszprémi Sportolj Velünk Sportegyesület elnöke, egyben kiváló trénere, Tóthné Stupián Anikó keze alatt is számos fiatal megfordult már. Az edzőnő korábban elmondta honlapunknak, az SVSE sikereink egyik titka, hogy a szakosztályban rendkívül összetartó a társaság, amelyen belül kiemelt jelentőséget kapnak az őszinte beszélgetések.

„Melyik edző vallaná be, hogy van kedvenc tanítványa? Szerintem egyik sem, és talán a legtöbb edző nincs is a tudatában annak, ha kívülről valós vagy vélt dolgok alapján azt gondolják róla, hogy egy-egy tanítvánnyal kivételezik. Mi egyéni sportágat űzünk, tehát nem kérik rajtunk számon, hogy ki és miért játszik többet, mert a versenyen mindenki elindulhat. Viszont vannak váltók és a kisebbeknél csapatversenyek, amelyeken bizony nagyon következetesen, szakmai szempontok alapján igyekszünk dönteni az összetételről. Ezzel együtt néha megkapjuk a szülőktől, hogy valamelyik gyerek azért versenyez többet, mert ő a kedvenc. Természetesen az versenyez akár több számban, aki keményen dolgozik és mellette eredményes is, de ezt a kritizálók hajlamosak figyelmen kívül hagyni. Én már tudatosan figyelek arra, hogy a tanítványokat ne érje semmilyen megkülönböztetés.

. Persze, a kicsik között mindig akad olyan, aki nagyon cuki, de én már nagymama szemmel is nézem a növendékeket, és tudom, hogy mindenki valakinek a kisgyereke, a legféltettebb kincse. Az pedig más, amikor egy tanítvánnyal tizenöt-húsz évig foglalkozik az edző, megéli vele a tinédzserkori nehézségeket, az érettségit, a diplomát, a házasságot és az élet egyéb fontos történéseit. Ekkor óhatatlanul is kialakul egy kötődés.”

A Szegedi Vízilabda Egylet sportigazgatója, a klub ifjúsági fiúgárdáját (Szegedi Vízipóló Suli) irányító Juhász Zsoltnak csapatsportágban, lassan a felnőttkor küszöbére érkező játékosok között kell megteremtenie az egyensúlyt.

„Szakmailag és emberileg is minden játékosnak ugyanannyit kell adni egy keretrendszeren belül – vélekedik a korábban az U15-ös fiúválogatottal Eb-aranyérmes szakember. – Ha egy játékos mindent megtesz a fejlődéséért, az nyilván észrevehető, és az edző olyanokkal szeret együtt dolgozni, akik rendesen elvégzik a munkát. Ez a játékos ilyenkor pozitív visszajelzést kap tőlem, de ettől még nem lesz kedvenc. Ha valaki valamit jól csinál, akkor megdicsérem, az pedig a játékosokon múlik, hogy kit hányszor lehet kiemelni. Egyébként azt vallom, hogy az utánpótlásban a csapatösszeállításnál egyik gyerek előtt sem szabad bezárni az ajtót, objektív döntéseket szükséges hozni és mindig mindenkinek lehetőséget kell biztosítani. Azzal együtt, hogy egy adott felállásnak számos, összetett indoka lehet.

Mindenekelőtt azt gondolom, hogy a játékosnak elsősorban magában kell keresni azt, hogy miként fejlődhetne és válhatna jobbá, mert ez viszi előre.”

(Kiemelt kép forrása: Ludovika)