Rózsaszín ködben élnek a magyar tinik

A sport és a tanulás összehangolása minden fiatalnak nagy – mondhatjuk, életbevágó – feladat, ennek fontosságát felismerve pedig a Magyar Kézilabda Szövetség nemrégiben kettőskarrier-felmérést készített az edzőkkel és az ifjú játékosokkal. Az eredményekből kiderült, bőven lesz tennivalója mind az MKSZ-nek, mind a trénereknek.

A Magyar Kézilabda Szövetség sportszakmai igazgatósága az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel közösen nemrégiben felmérést készített a sport és a tanulás összeegyeztetésével kapcsolatban: a kérdőívet szeptember végétől október elejéig lehetett kitölteni, majd következhetett az összesítés, az eredmények feldolgozása, a következtetések levonása.

A kettőskarrier, mint fogalom más sportágakban is központi figyelmet kap, például a Magyar Olimpiai Bizottság ehhez kapcsolódó programja 2023 októberében indult el, a legutóbbi beszámolók szerint pedig egyre több sportoló vesz részt benne.

De vajon mi a helyzet a kézilabdában? Hazánkban az egyik legnépszerűbb sportág, ráadásul államilag kiemelten támogatott.

„Régóta foglalkoztatja már ez a téma a magyar sportot, így a kézilabdát is – kezdi az Utánpótlássportnak Dr. Juhász István, az MKSZ sportszakmai igazgatója. – Hogy a saját házunk táján maradjunk: azt látjuk, hogy a társasági adó (röviden: tao – a szerk.) megjelenése, vagyis 2012 óta hatszorosára nőtt az igazolt játékosok és az edzők száma is a sportágunkban, természetesen a hatást az utánpótlásban is érezzük.

vagyis az első osztályú versenyrendszerben hosszabb-rövidebb ideig megjelennek, az viszont külön kérdés, hogy ebből tudnak-e egzisztenciát építeni. A nemzetközi élsportot pedig értelemszerűen ennél is sokkal kevesebben tapasztalják meg, legyen szó a válogatottról vagy a Bajnokok Ligájáról… Ezzel foglalkoznunk kell szövetségi szinten is, közös érdekünk, hogy a nagy többséget jelentő, idézőjeles lemaradók kezét se engedjük el, hiszen annál jobban működik egy sportág, minél erősebb a háttérben a humánerőforrás. Szükségünk van edzőkre, sportvezetőkre, akár szponzorokra, és még lehetne hosszan sorolni a listát. Emiatt kezdtünk el az elmúlt években közösen gondolkodni és dolgozni az Eötvös Lóránd Tudományegyetemmel és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel, szerettük volna felmérni, a fiatal sportolók, pontosabban a 16-18 évesek hogyan látják a jövőjüket, ahogyan az edzőktől is megkérdeztük, hogyan tudnak segítséget nyújtani a játékosaiknak, hogy megtalálják a helyüket a rendszerben. Ezen kívül az egyetemekkel arról egyeztetünk, hogyan lehet olyan oktatási rendszert kialakítani, ami támogatja az élsportolók és az amatőrök számára is a tanulást.”

Rendre felvetődik, hogy az államilag kiemelt akadémiákon sokkal inkább háttérbe szorul a tanulás, hogy az adott korosztály élversenyzői esetében a sport és a tanulás egyensúlya az előbbi felé billen el.

„Nem tennék különbséget, legyen szó akadémiai vagy nem akadémiai egyesületről, sajnos rendre jelentős túlversenyeztetést tapasztalunk. Nem az edzésekkel van probléma, inkább a hétközi mérkőzésekkel – gondoljunk bele, ha szerdán bajnoki van, az a nap, de valószínűleg a másnap sem lesz értékelhető az iskolában, már ha egyáltalán bent van az órákon a fiatal.

A versenyeztetés teljes mértékben a szövetség felelőssége, erős támogatottsága van a sportszakmai igazgatóságnak abban, hogy a következő évadtól hétközi fordulókat ne engedjünk megrendezni, csak hétvégén játszhassanak az utánpótláscsapatok. Ezzel valamilyen szinten belekényszerítjük az egyesületeket és sportolókat, hogy hétfőtől péntekig az iskola és az edzés kerüljön a főszerepbe, mellette a diák- és a magánélet se szoruljon háttérbe. Komoly terveink vannak az MKSZ edzőképzésének átalakítására is, 2028-ig ezt szeretnénk véghez vinni: a korábbinál jóval szélesebb tudást akarunk átadni, sportolóbarát felfogást a középpontba helyezni.”

És akkor az eredmények: a legfontosabb adatok, következtetések kapcsán Prof. Dr. Bognár Józsefet, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sport- és Egészségtudományi Kutatócsoportjának vezetőjét, egyetemi tanárt kérdeztük.

„Hazánkban korábban a labdarúgás kapcsán készültek ilyesfajta kutatások, kézilabdában – tudomásunk szerint – nemzetközi szinten sem csináltak hasonlót – mondja Bognár. – Sokszáz válasz érkezett be hozzánk, ami alapján azt jegyezhettük fel, hogy a középiskolások egyáltalán nem izgulnak a jövő és a kettőskarrier miatt; ezt edzői oldalról megerősítették. A trénerek egyetértenek abban, hogy a fiatal játékosoknak már a pályafutásuk közben tervezni kell a jövőt, fel kell készülni arra, mi jöhet a versenyszerű kézilabdázás befejezése után, míg a gyerekek ezzel nem igazán akarnak foglalkozni, talán túlzottan is magabiztosak,

Ugyanez igaz a diákmunka kapcsán, a trénerek forszíroznák, a fiatalok nem tartják lényegesnek.”

A szakember hozzáteszi, az ifjú sportolók egyedül az edzőtábori különórákra, oktatásra, foglalkozásokra reagáltak pozitívan.

„Érdekes, hogy elutasítják a részmunkaidős állást, de még a munkaadókkal történő összekötést is;

a sporthoz szinte csak a fizikai és a motoros képességek fejlesztését kötik, a mentális, érzelmi vonalat már annál kevésbé – mondanom sem kell, az edzőknél nem ez az eredmény jött ki. A trénerek körében megoszlik, ki hogyan gondolkodik a szakosztály felelősségéről, ezt jóval hangsúlyosabbnak tartják a női, fiatalabb szakemberek. A fiataloknál érdemes hangsúlyozni, hogy a vizsgált korosztályoknál nagy különbség van a 16 és a 18 évesek között, ezekben az években rengeteget komolyodhat egy sportoló. Úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben az edzőké a legfontosabb szerep, a szülőkét is megelőzve; tudatosítással és jó példát mutatva a megfelelő irányba lehet terelgetni a tanítványokat, akik jó esetben, mire az érettségi időszakához érnek, tényleg érettebben gondolkodnak a saját helyzetükről.”

(Kiemelt képünk illusztráció, forrása: NEKA)