Lezajlott az akadémiai fiúkiválasztó második köre
Közel százhúsz fiatal kézilabdázó mutatta meg tudását a Balatonbogláron megrendezett fiú központi akadémiai kiválasztó második körében.
Az eseményen valamennyi akadémia, így a Balatonfüred Kézilabda Akadémia, a Veszprém Handball Academy, az FTC Kézilabda Akadémia, a Nemzeti Kézilabda Akadémia és a Pick Szeged Akadémia szakmai stábja is képviseltette magát.
A fiatalokat négy edzéscsoportba osztották, a program mindenkinek ugyanúgy alakult: a regisztrációt követően rövid tájékoztatást kaptak a napról a résztvevők. Majd az ortopéd szakorvosi vizsgálatok, antropometriai, valamint képességmérések következtek a NEKA Sportcsarnokban és a Diagnosztikai Központban. Végül a pályára vonultak a gyerekek és edzésgyakorlatok során, illetve meccsszituációkban bizonyíthatták felkészültségüket.
„A második fordulóban a kiválasztás három nagy egységből áll. Az első egy átfogó fizikai állapotfelmérés, amely orvosi és ortopédiai vizsgálatokból, testalkat-elemzésből és mérésekből tevődik össze. Ennek célja, hogy kiszűrjük mindazokat a tényezőket, amelyek később akadályozhatnák a gyerekeket abban, hogy élsportolóvá váljanak. A második részben a fizikai képességeket vizsgáljuk, elsősorban a gyorsaságot és azokat a dinamikus tulajdonságokat, amelyek különösen fontosak a kézilabdában. Itt objektív mérésekkel igyekszünk felmérni, milyen alapokkal rendelkeznek a jelentkezők. A harmadik egység már kifejezetten szakmai. Körülbelül kilencven perc áll rendelkezésünkre, hogy a lehető legtöbb információt összegyűjtsük.
Ilyenkor néhány személyiségjegyük is kirajzolódik, például a motivációjuk vagy a küzdőszellemük. Összességében ez egy összetett, sok szempontot vizsgáló folyamat, amelynek során rövid idő alatt igyekszünk minél teljesebb képet kapni a gyerekekről” – mondta Lehőcz Zoltán, a NEKA edzője.
(Kiemelt képünk forrása: NEKA)