UtánpótlásSport
2025. december 22.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2025-12-22 18:35

Megvan az U18-as A-csoportos leány-vb-re utazó magyar keret

Huszonöt magyar jégkorongozó bizonyíthat a januárban Kanadában megrendezendő A-csoportos leány-világbajnokságon.

Kihirdette az utazó keretet az A-csoportos vb-re az U18-as leány jégkorong-válogatott szakmai stábja. Három kapus, nyolc hátvéd és 14 csatár került be a Kanadába induló névsorba – írja a hazai szövetség honlapja.

Mindig nehéz döntés egy keretkijelölés,

ez most sem volt másként. Sok tehetséges játékossal dolgozhattunk. Voltak fiatalabbak, akik be tudtak mutatkozni a szezon során és ügyesen játszottak. Kicsi részletek döntöttek a végén, de úgy ítéljük meg, hogy most ez a legerősebb, legkompaktabb 25-ös keret” – mondta Fodor Zoltán szövetségi edző.

A mostani keretből 14-en voltak ott a budapesti feljutás során, 11-en pedig vb-újoncok, köztük öten 2010-es, hárman pedig 2011-es születésűek. Kilenc játékosnak van már a felnőttválogatottból is tapasztalata.

A csapat december 30-án utazik el Kanadába, és először Torontóban edzőtáborozik, ahol két felkészülési mérkőzést játszik: egyet Lisa Haley korábbi szövetségi kapitány egyetemi csapatával, egyet pedig Szlovákiával. Innen utazik át a keret az Új-Skócia tartományhoz tartozó Breton-foki-szigetre.

A magyarok 12 év után szerepelnek újra az elitben. A csoportmérkőzéseket Membertou-ban rendezik, az 1250 fős Membertou Sport & Wellness Centre-ben, míg az egyenes kieséses szakasztól már Sydney-ben játszanak a csapatok, az  ötezres Centre 200 létesítményben.  

PROGRAM

VB-CSOPORTKÖR

Január 10., 17.00 (magyar idő szerint 22.00) Magyarország–Svédország

Január 12., 18.00 (magyar idő szerint 23.00 ) Magyarország–Kanada

Január 13., 20.30 (magyar idő szerint január 14. 01.30) Magyarország–Svájc

KERET

Kapusok:
 Csordás Csenge (KASI), Majoros Emma (MAC Budapest), Takács Noémi Zoé (MAC Budapest)
Hátvédek: Faragó Luca (Ajka/BJA), Görbe Liza (Lehel HC/BJA), Gyula Rebeka (BJA), Hajdu Lili (HKB), Haraszt Lorina (BJA), Schneider Kata (BJA), Simon Bíborka (MAC Budapest), Szabó Bonita (Rheintal Future, svájci)
Csatárok: Bátyi Boróka (BJA), Bereczki Dóra (DHK), Hiezl Réka Effi (Shattuck St. Mary’s, amerikai), Kerkovits Réka (BJA), Magyar Diána (Mad Dogs, német), Máhr Dóra (UTE/BJA), Polónyi Petra (NAHA, amerikai), Sághy Lara (BJA), Szalai Szonja (BJA), Tamás Helga (Vasas/MAC Budapest), Temesi Blanka (MAC Budapest), Vass Szonja (BJA), Weiler Krisztina (OHA, kanadai), Zsobrák Hanna (Rampage)

Stáb itt.

(Kiemelt képünk forrása: MJSZ)