Kiemelkedő sikerek több szakágban is idén
Terep- és pályakerékpárban, illetve BMX-ben és triálban is örülhettünk kitűnő nemzetközi eredményeknek 2025-ben a korosztályos magyar bringásoknak köszönhetően.
Így az év végéhez közeledve, kijelenthetjük, hogy a hazai kerékpársport kedvelőinek is van mire örömmel visszatekinteni idén – ráadásul a sportág szép pillanataiból, sikereiből az utánpótláskorúak is jócskán kivették a részüket. Több szakágban is nyertek Európa-bajnoki érmet a magyar fiatalok, valamint szereztek értékes helyezéseket ezen felül.
Kezdjük a sort a terepkerékpárosokkal, akiknek jelenleg is javában zajlik a versenyszezon. Ami a legfontosabb eredményüket illeti, mindenképpen
A kontinensviadalon András Péter Patrik az U14-esek között elért negyedik helye is kiemelésre méltó. Korábban a januári, franciaországi U23-as világbajnokságon legjobb magyarként Takács Zsombor 13. lett.
Idén a BMX-esekre is nagy figyelem vetült, amely elsősorban a 15 éves Molnár Noéminak volt köszönhető, aki
Ami azért is volt figyelemre méltó, mert ezzel megszületett a hazai kerékpársport első Eb-érme olimpiai szakágban – a szabadstílusú park szám ugyanis része az ötkarikás programnak. Molnár ezt követően bronzérmet nyert a sanghaji felnőtt-világkupaversenyen, és legjobb európaiként ötödikként zárt a rijádi világbajnokságon.
A triálszakágban is akadtak nagyszerű sikerek:
ezzel pedig egyébként sporttörténelmet is írt, ugyanis ezt megelőzően magyar triál versenyző még soha korábban nem állt dobogón világeseményen. A szaúd-arábiai junior-vb-n aztán Fark az előkelő hatodik, Balog Levente kilencedik lett.
Pályakerékpárban úgyszintén sikeres évet zártak a mieink, méghozzá annak a Drijver Bertoldnak (22) köszönhetően, aki az elmúlt években szinte egymagában viszi a hátán a szakágat idehaza. Az idén még U23-as korú magyar fiatal amellett, hogy a saját korosztályának az Európa-bajnokságán hetedikként végzett a pontversenyben, már a felnőttek mezőnyében is megvillantotta a képességeit. A Los Angeles-i kijutásra pályázó
amelyen ezenkívül a pontversenyben 13., az omniumban 17. lett. Korábban a belgiumi felnőtt Eb-n hetedik helyen zárt scratch-ben.
Mindeközben országúton is voltak jó eredmények, még ha nem is olyan kiemelkedő helyezések, mint a többi szakágban. Az idén százéves Tour de Hongrie-n, vagyis a legrangosabb hazai felnőtt nemzetközi versenyen például a Team United Shipping 19 éves, tehát még utánpótláskorú ígérete, Feldhoffer Bálint szerepelt a legjobban, a hetedik helyen végzett összetettben, és a legjobb hazai kerékpárosnak járó fehér trikót is elnyerte. A franciaországi korosztályos Eb-n Feldhoffer az U23-asok, Révész Ádám a juniorok között egyaránt a 23. helyen ért célba, míg a ruandai vb-n Révész 40. lett.
(Kiemelt képen balról: Szilasi Dániel, Drijver Bertold és Molnár Noémi Forrás: bringasport.hu és eskebmx/Instagram)