Gyorsasági motorsport: Varga Tibor Erik készen áll az újabb szintlépésre
A 18 éves Varga Tibor Erik pályafutása legeredményesebb évén van túl: megmutatta magát és ért el jó eredményeket a MotoE-ben, míg a JuniorGP-sorozat Stock-kategóriájában másodikként zárta a gyorsaságimotoros Európa-bajnokságot. Idéntől már a Red Bull Rookies Cup-bajnokságban bizonyíthat, amely a közvetlen előszobája a Moto3-as világbajnoki szériának.
A hazai gyorsasági motorsport legnagyobb reménységeinek egyike a 18 éves Varga Tibor Erik, aki rendkívül sűrű és eredményes 2025-ös versenyszezont tudhat maga mögött. Egyrészről szerepelhetett a MotoGP elektromos betétszériájában, a MotoE-ben, össszetettben a 15. helyen zárta az idényt. Az Osztrák Nagydíjon például mindkét futamon remek eredményt ért el, illetve a Balaton Park Circuiten rendezett Magyar Nagydíjon is rajthoz állt, viszont egy nagy bukás miatt nem tudta befejezni a versenyhétvégét. Emellett a 2007-es születésű ígéret tavaly a JuniorGP-bajnokság Stock-géposztályában is lerakta a névjegyét, és egészen az utolsó futamig harcban volt az Európa-bajnoki címért, de végül be kellett érnie a második hellyel.
– kezdte Varga az Utánpótlássportnak. – Az igazat megvallva, a MotoE-ben való versenyzés nem állt hozzám közel, ez a nehéz elektromos motor nem volt nekem való, és két versenyhétvégét leszámítva összességében nem igazán tudtam jól menni vele. Ráadásul az is rendkívül zavart, hogy nem volt hangja, hiányzott az élvezeti faktor, és nem adta meg azt az élményt, amiért imádok motorozni.
illetve hozzásegít ahhoz, hogy a szükséges fókuszált állapotba kerüljek, mikor a pályára gurulok – ez a része nekem nagyon hiányzott az elektromos szériában. Ami a JuniorGP-s Stock Eb-t illeti: ott maradt némi bosszúság bennem, mert azt gondolom, az egészségügyi állapotom miatt ment el a bajnoki cím. Folyton mandulagyulladással bajlódtam, emiatt hét versenyhétvégéből kettőn is betegeskedtem, így az utolsó, valencia fordulón is. Ezért sajnos hiába vezettem a tabellát még a záró verseny előtt, a fizikai állapotom nem tette lehetővé, hogy a csúcsformámat hozzam, így végül nem tudtam megőrizni az első helyet.
Időközben az év végén túlestem a mandulaműtéten is, és orvosolni sikerült azt a problémát is. Most már százszázalékos állapotban, és rendkívül motiváltan várom az idei szezont."
Jövőre már a Red Bull MotoGP Rookies Cup nevelőszériában fog indulni, amely úgy érzi, hogy hatalmas előrelépés a karrierjében, és ezzel közelebb került ahhoz, hogy egy nap a Moto3-ba is bekerüljön. A 2007-es születésű ígéret évek óta a gyorsasági motorsport Mekkájában, Spanyolországban él, a Murcia mellett található Pakosta Riders Factory motoros iskola neveltje, és együtt készül a világ legnagyobb tehetségeivel közösen és a legjobb edzők segítségével.
Harmincnyolc ország száztizenhárom versenyzője próbálkozott az ősszel Dél-Spanyolországban rendezett válogatóeseményen, és számomra addig ismeretlen motorokkal mindössze négyszer tizenötperces gyakorlás állt rendelkezésre, hogy megmutassam mit tudok, de hál'istennek minden jól alakult, és így nekem is sikerült beverekednem magam a top nyolcba, így idénre meghívást kaptam, és biztosan ott lehetek a Red Bull Rookies Cup rajtrácsán. Ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem, ez a tökéletes lépcsőfok és következő szintlépés a karrieremben. Ráadásul, ha itt jól teljesítek, akkor nagy valószínűséggel a Moto3-ba is bekerülhetek. Tisztában vagyok vele, hogy nehéz dolgom lesz, és azok a magyar versenyzők, akik korábban itt szerepeltek, nem értek el igazán jó eredményeket, de én szeretném megnyerni a bajnokságot, és hiszekben benne, hogy képes is vagyok rá.
Ennek fényében szerintem joggal számíthatok arra, hogy az élmezőnyben menjek a Rookies Cupban."
(Kiemelt kép forrása: Varga Tibor Erik/Facebook)