Miért ragaszkodnak a klubok a saját nevelésű sportolókhoz?
A fiatalok megtartása komoly kihívás elé állítja a hazai sportklubokat, amelyek nem csak a sikeres utánpótlásképzés felmutatása miatt akarhatnak minél több saját nevelésű sportolót eljuttatni a felnőttélvonalig.
A hazai sportklubok többsége sportágtól függetlenül egyhangúlag fogalmazza meg az utánpótlásképzés célját:
Ki számít saját nevelésű sportolónak? Ez sportáganként eltérhet, de a státuszt mindenütt leginkább az adott fiatal életkora és a klubban eltöltött ideje határozza meg. Például labdarúgásban az UEFA arra tekint saját nevelésű játékosként, aki 15 és 21 éves kora között legalább három évet játszott az egyesülete utánpótlásában. Ezt figyelembe véve a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) minden évben el is készíti a labdarúgó-akadémiák rangsorát, melyet a szerepeltetett saját nevelésű játékosok száma, a pályán töltött percek átlaga, valamint a bajnokság minősége alapján állít fel. Mint a kutatásból legutóbb kiderült, 2025-ben – ahogyan egy évvel korábban is – a portugál Benfica mutatói bizonyultak a legjobbnak az összevetésben, míg hazánk kilenc államilag elismert akadémiájából egy sem szerepelt a top 100-as listán.
A saját nevelésű sportolók elsősorban azért fontosak az egyesületek számára, mert a műhelyek a fejlődésükön, elért eredményeiken keresztül kapnak visszajelzést a nevelőmunka minőségéről. És ha egy fiatal a klubon belül eljut a felnőttkorosztály legjobbjai közé, akkor
Pozitív hatása lesz a toborzásra, hiszen a szülők szívesebben iratják olyan szakosztályba a gyermeküket, melyben látják, hogy az utánpótlás-nevelésben reális cél a felnőttélvonalba kerülés. A révbe érő saját nevelésű sportoló a fiatalabbak számára példaképként állítható: elmondható, hogy ő is ebben a klubban nőtt fel, dolgozott nap mint nap, így hasonló hozzáállással és edzésmunkával el lehet érni a szintjére. A klubnak persze gazdaságilag is előnyös a projekt. Nem kell jelentős átigazolási pénzt fizetni egy másik sportolóért, kezdetben a bérigény is jóval szerényebb egy igazolt játékoséhoz, versenyzőéhez képest, és az esetleges eladásból a nevelés költségeit sokszorosan visszatérítő bevétel származik. Különösen kifizetődő ezen ígéretek szerepeltetése azokban a versenyrendszerekben, amelyekben „fiatalszabály” van előírva. A saját nevelésű sportolónak felnőttkorban nem szükséges megküzdenie a klubba történő beilleszkedéssel, és az egyesület értékrendjével, filozófiájával való azonosulás sem vetődik fel áthidalhatatlan problémaként. Ha csapatsportágat veszünk alapul, az is lényeges tény, hogy a szurkolók türelmesebbek, elnézőbbek a saját nevelésű fiatalok teljesítményével szemben, és szívesebben, nagyobb létszámban járnak a mérkőzésekre akkor, ha több helyi kötődésű játékost buzdíthatnak. A saját nevelésű játékos általában jobban ragaszkodik a klubcímerhez, az egyesülete iránti szeretet, hála is hajtja a pályán való küzdelemben, amely tovább erősíti a drukkerek szimpátiáját.
A sportágak, egyesületek közötti harc már szinte óvodás korban elkezdődik a növendékekért. De nemcsak a gyermek és a szülő minél korábbi meggyőzése jelent kihívást a szervezetek számára, hanem a későbbi megtartás is.
mint néhány évtizeddel ezelőtt, amikor a sportolók többsége a pályafutásának jelentős részét töltötte ugyanazon egyesület színeiben. Napjainkban az utánpótlássportban is elszaparodtak az átigazolások, és természetesen ennek is számos oka van. Megalapozott a klubváltás például akkor, amikor egy felnőtt élcsapatot nem működtető, kimondottan utánpótlás-nevelésre szakosodott bázist hagy el a sportoló a tinédzserévei végén az előre lépés céljából, vagy akkor, amikor a továbbtanulás előtt állva az adott szakosztály székhelyének közelében nem lelhető fel a fiatal elképzeléseinek megfelelő oktatási intézmény. De a vándorlás egyre gyakoribb oka az egyesület-edző-szülő-gyermek négyszögben előtörő konfliktus is. A legjellemzőbb eset, amikor a szülő véleménye szerint az ő gyereke nem játszik, versenyez annyit, mint amennyit az az elképzelése alapján érdemelne. A közös megoldás keresése, egymás álláspontjainak megvizsgálása helyett egyszerűbb a könnyebb utat, a klubváltást választani, hiszen a létszámhiány is sok helyen probléma, és bőven akad egyesület, amelyben tárt karokkal fogadják a jelentkezőket. Másik ok, amikor a szülő szerint a gyermeke fejlődése lassú, kiemelkedő eredményei, sikerélményei elenyészőek. Ilyenkor rendszerint „az edző a hibás” alapon keresnek másik műhelyt anélkül, hogy kicsit mélyebben is utánajárnának annak, hogy a gyerek valóban megtesz-e mindent a jobbá válása érdekében. Az sem garancia a magasabb szintű szakmaiságra és a fejlődésre, ha egy szerényebb költségvetésű egyesületből egy jobb anyagi helyzetben lévő, kecsegtetőbb feltételeket és infrastruktúrát kínáló klubba költözik át a fiatal. A döntések helyessége természetesen mindig idővel válik láthatóvá, de ami tény: ha egy egyesület saját nevelésű reménységet juttat el a felnőtt élsportig, akkor valódi sikertörténetet könyvelhet el.
(Kiemelt kép forrása: traceup.com)
