UtánpótlásSport
2026. február 25.
  • instagram
Kadét és junior vívó Európa-bajnokság, Tbiliszi
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2026-02-25 09:09

Mindkét kezét eltörte a korosztályos világbajnok Szécsi Nemere

Az U17-es és U19-es világbajnok öttusázó, Szécsi Nemere mindkét kezét eltörte a barcelonai edzőtáborban.

Balszerencsésen alakul a Volán Fehérvár kétszeres korosztályos világbajnok öttusázójának, Szécsi Nemerének az idei felkészülése:

a 16 éves ígéret a barcelonai edzőtáborban mindkét kezét eltörte, így társainál korábban hazatért Magyarországra.

„Edzésre mentünk, kitaláltam, hogy két társammal rövidítsük le az utat úgy, hogy a folyosón történő gyaloglás helyett lemászunk egy három méter magas falról – számolt be az esetről a fiatal a fejér vármegyei hírportálnak. – De miközben haladtam lefelé, megcsúszott a lábam, leestem, és a landolásnál, a fűre érkezésnél, reflexből mindkét kezem magam elé tettem, majd a teljes testsúlyommal ráestem. Két hónap kihagyással számolok, sajnos a szezonnyitó, budapesti, felnőtt, fedett pályás versenyen biztosan nem tudok indulni márciusban, pedig nagyon vártam már az első viadalt. A felkészülésem az idei versenyszezonra így hiányos lesz, de így is küzdeni fogok, amennyire csak tudok, hogy megismételjem a tavalyi sikereket. A szerencse a szerencsétlenségben annyi, hogy a korcsoportok nemzetközi versenyei augusztus végén és szeptember elején következnek majd. “

Szécsi Nemere mindkét kezét begipszelték Forrás: Volán Fehérvár

Szécsi Nemerét az elmúlt év eredményei a Magyar Öttusa Szövetség az U17-es és az U19-es korosztályban is a legjobb hazai fiúversenyzőnek választotta.

A reménység tavaly előbb Dél-Afrikában U17-es, majd Litvániában U19-es világbajnokságot nyert,

így egyértelműen a sportág egyik legnagyobb hazai ígéretévé lépett elő.

Szécsi Nemere az U19-es vb-arannyal Forrás: UIPM

„Minden versenyen igyekszem a legjobbamat nyújtani, és bízom benne, hogy a jövőben is sikeres maradok. Szerintem az természetes, hogy egy világeseményen mindenki az előző világbajnokot szeretné a leginkább legyőzni, megelőzni az egyes versenyszámokban, így erre is igyekszem felkészülni.

A két világbajnoki cím nagy motivációt ad a folytatáshoz

 – mondta honlapunknak Szécsi a felkészülési időszak előtt. Az edzéseket most egy időre fel kell függesztenie.

„Nyilván a szüleim, a klub vezetői és a válogatott stábjában dolgozók sem örültek, amikor a kéztörésemet megtudták. Ezzel együtt mindenki nagyon segítőkész és megértő volt, amiért hálás vagyok.”

(Kiemelt képünkün: Szécsi Nemere Forrás: UIPM)