Vb-döntős az utánpótláskorúval felálló 4x400-as férfiváltó
Bejutott a lengyelországi atlétikai világbajnokság döntőjébe a 4x400-as férfiváltó, amely tagja a 20 éves Kovács Áprád.
Országos csúcsot futott, és döntőbe jutott a 4x400-as magyar férfiváltó a lengyelországi Torunban zajló atlétikai világbajnokságon. A 3:05.67-es időt futott egységben Wahl Zoltán, Steigerwald Ernő, Csahóczi Csanád mellett ott volt a 20 éves Kovács Árpád is.
„Egy egész erős kétszázzal tudtam elkezdeni, figyelni kellett a bevágásnál, hogy tartsuk a pozíciót a csehek előtt. Ez sikerült, viszonylag tiszta váltással át tudtam adni a botot a harmadik helyen. Egy jó mentális készüléssel rá tudunk tenni erre, de ez egy döntő lesz, ahol a helyezésért kell majd harcolni. Sokkal jobb, hogy egy hatos döntő lesz és nem kétszer négyes, a vegyes váltóban látottak alapján bármi megtörténhet” – nyilatkozott Kovács.
A magyar 4x400-as váltó a 2025-ös harmadik hely után ismét éremért futhat vasárnap este 20.26-kor.
(Kiemelt képünk fotósa: Czeglédy Zsolt/MTI)