UtánpótlásSport
2026. április 8.
  • instagram
KADÉT ÉS JUNIOR VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, RIO DE JANEIRO
Keresés:

Sportágak

Úszás

2026-04-08 09:04

Tinédzsereink Grazban brillíroztak, Prágában helytálltak

Tizenéves úszópalánták alkotta válogatottjaink dicséretesen szerepeltek az év egyik első, hagyományosan rangos ausztriai és csehországi nemzetközi versenyén.

Veretes múlt és egyre nagyobb népszerűségről árulkodó jelen jellemzi a Multinations Junior Swimming Meet elnevezésű nemzetközi korosztályos úszóviadalt, amelynek a húsvét előtti napokban adott otthont Graz, illetve Prága. Az osztrákok a 13-15 éveseket, a csehek pedig a 16-18 esztendőseket fogadták, s az immár 14 ország tehetségeit mozgósító összejövetelen nemcsak a mezőnyt színesítették, hanem számos dobogós helyezéssel tették kifejezetten emlékezetessé indulásukat a mieink mindkét helyszínen.

Különösképpen kitettek magukért a legfiatalabbak alkotta válogatottunk tagjai, akik a grazi utánpótlás-csúcstalálkozón besöpörték az első helyet az összetett csapatsorrendben, lányaink pedig – a sikerből oroszlánrészt vállalva – messze a legeredményesebb teljesítményt nyújtották, szinte minden versenyszámban kibérelve maguknak a dobogót. Együttesen 21 medál lett a magyar termés, igen szimmetrikus elosztásban, merthogy 7 arany, 7 ezüst és 7 bronz került a kollekcióba. Ahogyan Selmeci Attila, az ausztriai delegációnkat vezető mesteredző, a szövetség szakmai alelnöke fogalmazott a MÚSZ honlapján:

kétség sem férhetett ahhoz, hogy szép győzelmet aratunk, jó és tehetséges versenyzőkből áll ez a generáció.

Az ausztriai versenyszínhelyen Kömöz Eszter nevét jegyezhették meg alaposan a külföldiek is (ha netán eddig nem tették volna), aki a klasszikus szám,

a 100 gyors megnyerése mellett három - egyként győztes - váltónk diadalából is bőven kivette a részét.

Az FTC 15 éves kitűnősége a vegyes- és a 4x200-as gyorsstaféta befejező, a 4x100-as gyorsváltónak pedig első embereként tett rengeteget az aranyérem Magyarországra hozataláért. A 2011-es születésű, szintén ferencvárosi Szalai Zsófia és a 14 esztendős Zámbó Anna, aki a győriek erőssége, a két-két váltóelsőség mellett egyéni helytállásáért is dicsérendő, hiszen előbbi 50 gyorson második, 50 háton harmadik lett, utóbbi pedig 50 pillangón harcolt ki bronzérmet. A 15 éves, egri Fábián Zsófia a váltóaranyhoz két szólóezüstöt tett hozzá, 200 gyorson és 200 vegyesen, a békési Metcalfe Rebecca pedig két egyéni győzelmét – a 200, majd a 100 pillangóét – pakolta be a „közösbe”. Váltóink „aranyos” sikereiben közreműködött három, egyformán 2011-es évjáratú tinink is: a győri Tamás Rebeka (továbbá ezüst 100 és 200 háton),  a kecskeméti Kovács Nóra  (plusz egyéni ezüst 50 mellen) és a szegedi Mérai Janka (plusz a 400 gyors ezüstje). Az FTC-s és szintén 2011-es Barta Nóra a 400 vegyes első és a 800 gyors második helyével gyarapította a magyar dicsőséglistát, amelyre a fiúk közül – mint a legjobb összproduktum tulajdonosa – a Jövő SC-s Genest Matteo iratkozott fel az által, hogy három harmadik helyezést is szerzett, egyet a 4x200-as fiúváltóval, egyet-egyet pedig 400, illetve 1500 gyorson.

Prágában, a Podolí uszodában – ahol

szintén a lányok jártak elöl a nagyon jó példával érmeink legjavának begyűjtésével

– nem a legerősebb összeállításban szerepeltek a fiúk, ezért is kellett beérnünk összesítésben a medáltáblázaton a harmadik helyezéssel a görög és a török válogatott mögött. Ifjú hölgyeink tizennégy érmet úsztak össze, a két bronz és a hat ezüst mellett hat aranyat is haza hozva, míg a fiatal urak egy második és egy harmadik hellyel tudtak hozzájárulni a gyűjteményhez.

Lánycsapatunkból hárman különösen kiemelkedtek a cseh fővárosban, egyfelől azzal, hogy a stafétákban is jeleskedtek, másfelől pedig egyéni számaikban is felkapaszkodtak a dobogóra, Kertész Boróka két ízben is, míg Kokas Fanni és Szabó Lilla egy-egy alkalommal tette ugyanezt. A 2010-es születésű, Jövő SC-s

Kertész fő territóriumán dominált, magabiztosan nyerve a 100 és a 200 pillangót

egyaránt, 200 gyorson pedig csak egyetlen riválist engedve maga elé. Klubtársa, a 2009-es Kokas 200 háton száguldott be a legjobb idővel a célba, az úszásnem rövidebb távjain – 50 és 100 méteren – pedig az ezüstöket érdemelte ki. Szabó, a DSI Debrecen 2009-es évjáratú üdvöskéje 400 gyorson hagyott mindenkit maga mögött, 800-on pedig a második legjobb produkcióval rukkolt elő. Mindhárman tagjai voltak a fölényes győzelmet arató – a görögöket csaknem hét, a törököket tíz másodperccel verő - 4x200-as gyorsváltónak, amelynek negyedik embere, a 2010-es Szabó Kincső is remekelt. És hogy a hatodik aranyérmesünkről se feledkezzünk meg: Zámbori Hanna, a BVSC 16 éves reménysége 200 mellen bizonyult utolérhetetlennek.

(Kiemelt képünkön: A Grazban járt siekrkülönítmény Forrás: MÚSZ