UtánpótlásSport
2026. április 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2026-04-10 18:01

Védekezésben sokat lépett előre az ifjúsági leányválogatott

Eredményes felkészülési napokat zárt a magyar ifjúsági leány kézilabda-válogatott, amely mindkét, Lakiteleken megrendezett felkészülési meccsét megnyerte a norvégok ellen.

A nyári ifjúsági világbajnokság előtti utolsó közvetett felkészülési hetét tartotta a korosztályos leány kézilabda-válogatott, amely az elmúlt napokban Lakitelken edzőtáborozott. A programba az edzések mellett két felkészülési mérkőzés is bekerült: a Kun Attila szövetségi edző vezette csapat a norvég válogatottal mérte össze az erejét csütörtökön és pénteken.

Az első összecsapáson a magyarok 31–24-re nyertek, pénteken a visszavágón pedig ismét nyert a hazai együttes: a forgatókönyv hasonlóan alakult, az első húsz percben a norvégok jártak előrébb, ekkor azonban magasabb fokozatra kapcsoltak a hazai lányok, akik már a félidei szünetre három gólos előnyt építettek fel, a második játékrészben pedig már nem volt kérdés, magabiztos győzelmet arattak, 37–22 lett a vége. A mérkőzés legeredményesebbje Szigeti Blanka lett, aki mind a tíz lövését gólra váltotta – ebből kilenc hetes volt.

„Tavasszal két összetartásunk volt, márciusban és most, áprilisban. A svájciakkal mindenképpen akartunk játszani, ahogyan az északi stílus miatt a norvégokkal is, szerencsére mindkettő összejött – mondja az Utánpótlássportnak Kun Attila. –

Amiben a legtöbbet fejlődtünk ebben az időszakban, az a védekezés: az agresszivitás és a folyamatos mozgás jól működött minden meccsünkön.

Ami most a legfontosabb, hogy a lányok ne legyenek túlterhelve a vébé előtt, hiszen folytatódnak a bajnokságok, köztük az NB I/B is, amiben szerencsére sokan szerepelnek a kerettagok közül. Aztán jön a korosztályos bajnokság négyes döntője, illetve az ifjúsági BL Final Four is, ami szerencsére érinti a játékosok nagyrészét. Július hatodikán kezdődik majd meg a három hetes közvetlen felkészülésünk a világbajnokságra, ez az első vébéje lesz ezeknek a lányoknak.”

Kun Attila Forrás: NEKA, archív

Az emlegetett világbajnokság július végén kezdődik Romániában, az eseményre május 8-án sorsolják ki a csoportokat.

„Harminckét csapat vesz majd részt a vébén, az első kalapból várjuk a sorsolást. Mindenképpen szeretnénk a legjobb nyolc közé kerülni, de a tavasszal látott forma és az egységesség alapján a legjobb négyet is megcéloznám!”

(Kiemelt képünkön: a magyar ifjúsági leány kézilabda-válogatott a norvégok elleni második edzőmeccsen Forrás: Utánpótlássport)