Biztonsági dobásnak indult Szabados Ármin U23-as csúcsa
A kalapácsvető Szabados Ármin 81 métert megközelítő dobással döntötte meg Pars Krisztián U23-as magyar rekordját.
Mint arról beszámoltunk, múlt hét végén a VEDAC évadnyitó dobóversenyén a Haladás VSE színeit képviselő 20 éves Szabados Ármin 80,95 métert ért el kalapácsvetésben, ezzel több mint három métert javított az eddigi legjobb eredményén (77,64) és
amelyet Pars Krisztián 2004 óta tartott 80,90 méterrel.
A tavaly ősz óta Annus Adrián szakmai felügyelete mellett készülő Szabados a felnőtt-világranglistán a harmadik helyre ugrott fel.
„Az évkezdés hasonlóan alakult ahhoz, ahogy terveztük, teljes mértékben meg vagyunk elégedve az év eleji eredményekkel – mondta Szabados az M4 Sportnak. –
Végül csak kettőt dobtam, pedig hármat terveztünk, de utána már nem volt, aki húzzon a mezőnyben. Nem volt ott Halász Bence, ezért felesleges is lett volna folytatni.”
A kalapácsvető az Annus Adriánnal való közös munkájáról is beszélt.
„Nagyon jó vele dolgozni, az edzések nagyon nehezek. Sok a speciális feladat, de az eredményen látszik, hogy jó úton haladunk. Gyorsabb is lettem, a technikámon is sokat csiszoltunk, sőt, olyan elem is van, amit neki köszönhetően sajátítottam el.”
A fiatal leszögezte, bár eredményben most megközelítette Halász Bencét, kettejük versengéséről eddig nem lehetett beszélni.
„Eddig az árnyékéban sem voltam, én 78 métereket dobtam, ő pedig 83-at. Most feljöttem 81-re, az a három méter sokat számít,
Szabados az idén márciusban a ciprusi Nicosiában rendezett dobó Európa-kupa U23-as mezőnyében 74,45 méterrel első helyet érdemelte k.
Tavaly az U20-as korosztályhoz tartozó 6 kilós és a felnőttszerrel is a legjobb U20-as eredményt érte el a világon. Előbbivel 83,25 méterig, utóbbival 78,06 méterig jutott. Szabados múlt szeptemberben
A 83,25 métert augusztus végén dobta Pápán. A felnőttszerrel az egyéni legjobbját a májusi csapatbajnokságon érte el a Lantos Mihály Sportközpontban. A nemzetközi szövetség adatbázisa szerint ez a világ valaha volt harmadik legnagyobb U20-as dobása a 7,26 kilogrammos kalapáccsal. Szabados egyébként tavaly áprilisban a 6 kilós kalapáccsal 82,93, a felnőttszerrel pedig 75,14 métert elérve lett U20-as hazai rekorder. Mindkét korábbi csúcsot az olimpiai ezüstérmes Halász Bence tartotta 2016 óta, előbbit 73,97, utóbbit 82,64 méterrel.
(Kiemelt képünkön: Szabados Ármin Fotó: Kovács Péter)