UtánpótlásSport
2026. május 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2026-05-20 19:09

A tudatos játék hozta meg a sikert a DVSC-nek az ifjúsági BL-ben

Az ifjúsági leány BL-ben négyes döntőbe jutó DVSC kézilabdacsapatának vezetőedzője, Márián Blanka nyilatkozott a várakozásokról az Utánpótlássportnak.

Június 6-án és 7-én, a női Bajnokok Ligája Final Fourral egy időben és városban Budapesten rendezik meg az EHF Youth Club Trophy (vagyis az ifjúsági BL) leány négyes döntőjét, amibe mindhárom induló magyar csapat, vagyis a DVSC, az FTC és a Győri ETO is bejutott.

A végső megméretés előtt mindhárom vezetőedzővel külön cikket készítünk az eddigi tapasztalatok és a várakozások kapcsán, a fővárosi együttest vezető Grandpierre Judittal ebben a cikkben beszélgettünk, most pedig a debrecenieket irányító Márián Blankánál érdeklődtünk a témában.

Emlékezhetünk, a DVSC a négyes döntőbe jutó együttesek (a magyarok mellett a CSM Bucuresti) közül utolsóként kvalifikált, a romániai selejtezőtornán az elődöntőben a német Dortmundot 30–25-re, a fináléban a dán Esbjerget 31–20-ra győzte le a BL-ben szereplő klubok U17-es csapatainak első alkalommal megrendezett eseményén.

„Azt kaptuk a selejtezőtornától, amit vártunk, sőt, még többet is. Intenzív élményeink voltak, tényleg kicsinyített mása volt ez a felnőtt BL-nek, eksztázisban voltunk végig – mondja a honlapunknak Márián Blanka, a DVSC Kézilabda Akadémia korosztályos gárdájának vezetőedzője. – Mire elkezdtük a szereplést, mind a három másik selejtezőtorna véget ért, a másik két magyar együttes bejutott, így nagy volt rajtunk a nyomás, hogy ne lógjunk ki a sorból. Szinte elvárásként élték meg a lányok, hogy nekünk is be kell jutnunk a legjobb négy közé, ez jött rá az alapfeszültségre. A Dortmund ellen az első félidőben ez érződött is, nem azt játszottuk, amit tudunk, a második játékrészre viszont sikerült megnyugodni. A dánok ellen tudatosan készültünk, talán először éltek át ilyet a kézilabdázóink, akik korábban csak a saját képzési programunk és taktikánk szerint játszottak, ehhez képest

mindenki tudatosan állt a feladathoz, és hozta azt, ami kellett a sikerhez.

Erős négyesből jutottunk ki, büszke vagyok a csapatra!”

Június 6-án, a Final Four elődöntőjében a DVSC az FTC-vel csap majd össze a BUD Arénában; a másnapi döntőt az MVM Dome-ban rendezik meg.

„Az U18-as bajnokságban szereplő csapatunk adja az ifjúsági BL-keret javát, a többiek az U16-osok közül csatlakoztak hozzánk. Nyilván,

az MVM Dome plusz motivációt ad, óriási élmény lenne ott pályára lépni, ez a kitűzött cél.

A Ferencváros erős játékerőt képvisel, de jól ismerjük őket az U18-as bajnokság Kelet-csoportjából. Ez előny és hátrány is egyben. A terhelést megfelelően, okosan kell majd elosztani, hiszen egy héttel korábban az említett korosztályos bajnokságban is négyes döntőt játszunk, ahogyan a Fradi is. Izgalmas hetek lesznek, már nagyon várjuk!”

(Kiemelt képünk forrása: DVSC Kézilabda Akadémia)