A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila
Az Utanpotlassport.hu által készített, a Nemzeti Sportrádióban hallható A jövő sztárjai című magazinműsor újabb adásának vendége a Győri ETO KC 17 éves, korosztályos válogatott kézilabdázója, Takács Maja és a klub akadémiájának szakmai igazgatója, Kun Attila.
A Nemzeti Sportrádióban kéthetente keddenként hallható A jövő sztárjai című utánpótlás-magazinműsorban bemutatjuk a legígéretesebb fiatalokat, illetve terítékre kerülnek a korosztályos sport aktualitásai, legfontosabb kérdései is.
Az Utanpotlassport.hu sorozatának újabb vendége a Győri ETO KC 17 éves, korosztályos válogatott kézilabdázója, Takács Maja és a klub akadémiájának szakmai igazgatója, Kun Attila.
A Nagy Dániel által készített beszélgetésből kiderül, a sportvezető mit gondol
Szóba került az is, hogyan élte meg Takács az NB I-es debütálást a klub klasszisai között, valamint, hogy van-e a hagyományos értelemben nyári szünetük az utánpótláskorú élsportoló kézilabdázóknak és az edzőknek.
(Kiemelt képünkön: Kun Attila és Takács Maja Fotó: Máj Tamás)