Opavszky Réka végső célja a 2028-as olimpia
Instabilnak indult az évad, de elégedett az eddigi teljesítményével az U23-as kenus, Opavszky Réka, aki idén eddig két Eb- és két világkupaérmet szerzett.
Tovább gyarapította az éremgyűjteményét az évad első világversenyein a 22 éves kenus, Opavszky Réka. Az UTE sportolója a szegedi, majd a brandenburgi felnőttvilágkupán is második lett 500 méteren a női négyessel, a hajóban Kiss Ágnes, Nagy Bianka és Csorba Zsófia térdelt mellette. Júniusban rendezték meg a felnőttek Európa-bajnokságát Portugáliában, ahol újabb két medáliát ünnepelhetett, egyesben harmadikként ért célba 500 méteren, és ugyanezen a távon a mixnégyes tagjaként is bronzérmet szerzett.
Opavszky tavaly robbant be a felnőttmezőnybe, az említett női négyessel 500-on világbajnok lett, míg a 2025-ös Eb-n ugyanazokban a számokban indult, mint az idei kontinensviadalon, és két ezüst lett jutalma.
„A téli felkészülés során kizárólag az egyesre készültem, semmilyen csapathajó nem jött be a képbe. A válogató nem a terveim szerint alakult, bár bejöttem ötszázon a dobogóra; az előttem végző két lánytól, Ágitól és Biától függött, mit indulhatok nemzetközi szinten. A korábbiaknál instabilabb évnek indult, de kint vagyok a világversenyeken, aminek nagyon örülök – mondja az Utánpótlássportnak az utolsó éves U23-as Opavszky. – A világkupákon a lányokkal a tavalyi eredményekhez képest visszafogottabb eredményeket értünk el, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy ahogyan említettem, együtt egyszer sem térdeltünk össze az elmúlt hónapokban.
A jelenlegi idényben megkezdődött az olimpiai kvalifikációs időszak, ami Opavszkynak is kiemelten fontos, hiszen a társaihoz hasonlóan ötkarikás álmokat kerget.
„A vébé kapcsán még nincsenek pontos infóink az indulások kapcsán, előtte viszont még jön a kanadai világkupa, amely előtt a legfontosabb a megfelelő akklimatizálódás lesz. A lehetőségekhez mérten szeretném végigvinni ebben az évben, amit elkezdtünk. A végső cél a 2028-as olimpia, addig is megállás nélkül előre!”
(Kiemelt képünk forrása: MKKSZ)