UtánpótlásSport Nyílt vízi úszás: Grandpierre Krisztián és Kreisz Bálint is győzött a sukorói ifjúsági Eb-n
2026. július 23.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2026-07-23 16:21

„A következő hónapok döntő jelentőségűek a játékosok pályafutása kapcsán” – Sótonyi László az U20-as Eb-arany után

A történelmi U20-as férfi Eb-győzelem után beszélgettünk a magyar csapatot irányító – azóta már a felnőttválogatott szövetségi kapitányának megválasztott – Sótonyi Lászlóval sikerről, hitelességről, kiemelkedő teljesítményekről és arról, miért kell ebben az örömteli helyzetben még inkább „észnél lenni”.

Bár eredetileg a legjobb nyolcba jutást jelölte ki célként a junior férfi kézilabda-válogatott a Romániában megrendezett U20-as Európa-bajnokság kapcsán, a magyar csapat végül meg sem állt a döntőig, és egyre jobb formában játszva búcsúztatta a tavaly U19-es vb-aranyat szerző németeket, majd a döntőben hosszabbítás után a svéd együttest is legyűrte, úgy, hogy az északiaktól a középdöntőszakaszban még tizenhat góllal kikapott. A válogatott szövetségi edzőjének, Sótonyi Lászlónak nem ez volt az első korosztályos világversenyérme, 2023-ban ugyanis a mások mellett Imre Bence és Fazekas Máté által fémjelzett nemzeti csapattal zárt másodikként az U21-es világbajnokságon, a fináléban épp a németektől kikapva. Felmerül a kérdés:

vajon Sótonyinak eszébe jutott a három évvel ezelőtti, vesztes finálé? 

„Természetesen igen. Nem mindegy, hogy hányadik döntőjét játssza valaki, nekünk az U21-es vb-n volt az első. Volt bennünk a stábbal akkor plusz izgalom és feszültség, amit most nem figyeltem meg, de abban is biztos vagyok, hogy nem emiatt kaptunk ki akkor a németektől. Az ellenfelünk aznap, hazai környezetben egyértelműen jobban teljesített, de nekünk ez nagyon fontos tapasztalatot tartogatott, amit tudtunk hasznosítani Romániában a svédek ellen. Az, hogy ez a keret még ifiként Európa-bajnoki bronzérmet szerzett két évvel ezelőtt, szintén adhatott nekik pluszt, de azért azt fontos kiemelni, hogy a harmadik helyért játszani nem ugyanaz, mint fináléban szerepelni – mondja az Utánpótlássportnak Sótonyi, akit az interjú után kineveztek a felnőttválogatott új szövetségi kapitányává. – Ebben a helyzetben azon volt a hangsúly, hogy a srácokat felkészítsük erre az új helyzetre. Megbeszéltük a taktikai, erőnléti oldalt, és azt is, hogyan kell túllendülni a nehezebb helyzeteken. Illetve, hogy elérjük, az ellenfelünk ne tudja a legjobb arcát mutatni.”

Sótonyi úgy fogalmazott a diadal kapcsán, hogy az edzői pályafutásának ez az eddigi legnagyobb eredménye. A szakember azonban számos alkalommal kiemelte – többször a honlapunknak is – hogy a legfontosabb cél nem a világversenyérmek megszerzése, hanem az, hány játékos tud majd odaérni a felnőttválogatottba. Az emlegetett U21-es vb-ezüstérmes együttes ilyen szempontból kiemelkedik az elmúlt évtizedek korosztályos nemzeti csapatai közül, hiszen a keret nagyjából fele kisebb-nagyobb szerepben segíti azóta az A-válogatottat.

Fotó: Mihaela Bobar/FRH

„Az U21-es vb-második csapat teljesen más személyiségű az Eb-győzteshez képest. Abban több, kimondottan erős karakter szerepelt egymás mellett, akikkel a feladatunk az volt, hogy a játékukat alárendeljék a válogatottnak. Ezek a karakterjegyek egyébként nagy segítséget jelentettek nekik abban, hogy eredményesen átlépjenek az utánpótlásból a felnőttkorba. Az U20-as Eb-győztesek ilyen szempontból másmilyenek, ez kőkemény csapatmunka eredménye volt, amiben egyénileg is jöttek kimagasló teljesítmények, a taktikát pedig mindig az ellenfél mentális jegyeire szabva, a gyengeségekre kihegyezve tudtuk felépíteni. Azt is lényeges hozzátennem, hogy ha megnézzük egyesével az ellenfél játékosait, például azokat a svédeket, akik az All Star-csapatban (amibe Eklemovic Márkó és Mészáros Máté is bekerült – a szerk.) helyet kaptak, termetben, gyorsaságban, technikában nagyon komoly színvonalat képviselnek már most.

Vannak olyan elemek, amikben a juniorkorra lemaradunk velük szemben; gyakran előfordul méretbeli probléma, például a beállóban, a hármas védőknél, átlövőknél, súlyban, erőben, izomtömegben is sokszor hátrányba kerülünk.

Megint a svédekre tudok utalni, akiknél a beálló például dinamikában felnőttjátékos volt. Nálunk jelenleg Mészáros Máté áll közel ehhez. Ahhoz hogy ilyen ellenfelekkel szemben ezt az eredményt érjük el, kellett egy konkrét struktúra, rendszer, ami meg volt támasztva az erőnlét és a jó cserelehetőségek szempontjából.”

Sótonyi a meccs utáni nyilatkozatában a hitelességet emelte ki saját maga kapcsán, ezt pedig azóta több játékosa is megerősítette már.

„Minden vezetőnek – a sporton kívül is – fontos a hitelesség, hogy szakmailag kompetens és naprakész, megkérdőjelezhetetlen legyen. Nem kell minden játékosnak szeretnie az edzőjét, de emberileg is olyan tulajdonságokra van szükség, mint például az egyenesség, hogy karakteresen elmondja a véleményét, azt is, miben kell javulnia és változtatnia. A direkt kommunikációt preferáltam már játékosként is.”

Gazsó Péter az U20-as Eb-n Fotó: Mihaela Bobar/FRH

A csapatmunkán túl több játékos is extrát hozott a torna során, a döntőben támadásban kiemelkedett a 14 gólig jutó Gazsó Péter, aki korábban nem tartozott a legeredményesebb magyarok közé.

„Különleges helyzet az övé, nagyon átalakult a szerepe és a karaktere az utóbbi időszakban. Az elmúlt két évben ő nem szerepelt az ifjúsági válogatottban, ugyanis fiatalabbként velünk volt az előző juniorkorosztálynál, felfelé versenyeztettük. Múlt novemberben került vissza a saját korosztályába, amiben újra meg kellett találni a helyét. Szerény srác, miközben van NB I-es tapasztalata; szerencsére ő is rátalált erre a vezérszerepre, a pályán és a pályán kívül is. Nem ő volt a csapatkapitány, mégis volt rá példa, hogy a mérkőzés előtt beszélt a srácokhoz. Ez fontos tulajdonság, amit magával kell vinni a folytatásban, de hangsúlyozom, ő sem kész játékos, sokat kell még tanulnia. A mentális stabilitásához viszont hozzájárult, hogy az elmúlt időszakban a juniorok között szerepelt, illetve a NEKA-ban stabilan az NB I-ben. Az U21-es vébéezüstérmes csapatból ebben az időszakban már voltak olyanok, akik hiányoztak az összetartásainkról, mert a felnőttválogatottban számítottak rájuk, Imre Bence, Ilic Zoran, Fazekas Máté emlékeim szerint ilyen volt.

Vannak reménységeink, azt viszont a következő fél- egy év mutatja majd meg, ki érhet a leghamarabb oda a nagyok közé.

A legfontosabb, hogy most ne álljunk meg a képzésükkel, minden téren fejlődniük kell. Sok olyan tehetségünk van ebben a csapatban, akinek több olyan technikai hiányossággal kell megküzdenie, amik hosszútávon akadályt jelenthet a kiteljesedésében; ha ezen nem segítünk, akkor nem fogják azt a pályát befutni, amire a képességük predesztinálná őket.”

(Kiemelt képünk forrása: Mihaela Bobar/FRH)