UtánpótlásSport Úszás: teljes magyar dobogó a junior nyílt vízi Európa-bajnokság 3 km-es versenyén
2026. július 25.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2026-07-25 19:16

Parádés magyar nap lett a szombat

Szuperszombatként vonulhat be a honi nyílt vízi úszás históriájába a sukorói junior Eb harmadik napja: öt magyar fiatal is érmet szerzett, a duplázó Sárkány Zétény révén pedig újabb arany maradt itthon.

Sárkány Zétény második Európa-bajnoki győzelmét aratta a Velencei-tavon, ahol szombaton a 3 kilométeres, egyenes kieséses viadal első helyét söpörte be az U14-16 évesek korosztályában, ráadásul – sportágtörténeti, merthogy eddig példátlan módon – ezúttal a második és a harmadik hely is a mieinké lett, jelesül Marosszéki Armand és Varga Zsombor jóvoltából.  

A magyar trió, miután a másfél, majd az egy kilométeres etap jelentette akadályt is magabiztosan vette,

az ötszáz méteres záró szakaszban, ahová már csak a leggyorsabb tíz versenyző került be, könnyedén utasította maga mögé a vetélytársakat.

Az egymás közötti sorrend is egyértelmű volt: Sárkány, a Kőbánya SC fiatalja bő két másodperccel előbb érintette meg a célpanelt, mint a 7,5 kilométer után második sukorói ezüstérmét kiérdemlő Marosszéki, akit fél másodperccel lemaradva követett Varga.

Az U14-16 éves lányok knockoutoló mezőnyében a Tatabánya után már a veszprémi Balaton ÚK-t erősítő

Bartalos Annánál, aki két napja a 7 és fél kilométeres versenyben harmadik volt, csak az olasz Sofia Biagi úszott gyorsabban,

és nyert két másodperces előnnyel. A szintén döntős Gulyás Fanni hetedik, Mérai Janka pedig 10. lett.

Az ötödik medál az UTE korosztályos Európa-bajnokának, Kárpáti Máténak a tulajdonába került.

Ő a 17-19 esztendősök KO-versenyében érdemelte ki a bronzot, nem akármilyen véghajrában: csekély különbséggel a negyedik helyezett előtt, de csak „orrhosszal” az ezüstérmes mögött csapott célba harmadikként az ötszáz méteres döntőben. A legjobb tízbe magukat szintén beverekedők közül Huszti Márton 5., a csütörtöki nyitónapon 7,5 kilométeren Eb-aranyérmes Kreisz Bálint 6., míg a lányok szintén 3 kilométeres, ugyancsak egyenes kieséses vetélkedőjében Nagy Napsugár 4., Miszlai Mira 9., Kammerer Kitti pedig 10. lett.

A vasárnapi zárás előtt

Magyarország vezeti az éremtáblázatot 4 arannyal, 3 ezüsttel és 4 bronzzal

Oroszország (2, 3, 4) és Olaszország (2, 1, 0) előtt.

(Kiemelt képünkön: Egyetlen napon öt magyar érmes (balról) : Varga Zsombor, Sárkány Zétény, Bartalos Anna, Kárpáti Máté, Marosszéki Armand Fotó: Kovács Anikó/MÚSZ)