Josepovits Kinga már a berlini felnőtt-vb-re koncentrál
A 18 éves kosárlabdázó, Josepovits Kinga a Nemzeti Sportnak adott interjút, amiben beszélt a nemrég véget ért U18-as Eb-ről és a közelgő felnőtt-vb-ről is.
Az U18-as leány kosárlabda-válogatott nemrégiben a korosztályos A-divíziós Európa-bajnokság 15. helyén zárt. A csapat egyik alapembere a center Josepovits Kinga, aki az ősszel minden bizonnyal a felnőtt-világbajnokságon is megmutathatja majd a tudását.
A fiatal elmondta, hogy csalódott az Eb-helyezés miatt, viszont újra nagyon motivált, hogy hétfőtől megkezdhesse a felkészülést a nagyok világbajnokságára, amit Berlinben rendeznek szeptemberben.
„Szerintem a végeredmény nem feltétlenül tükrözi a tornán nyújtott teljesítményünket, mert tulajdonképpen az olaszok elleni meccsen dőlt el minden, amelyen két ponttal kikaptunk a nyolcaddöntőben. Sajnos a lebonyolításból is adódik, hogy innentől már lefelé játszottunk. A meccsen megsérült a csapatkapitányunk, Ocsenás Móna, az ő hiánya is nagy érvágás volt, én pedig sajnos három perccel a vége előtt kipontozódtam. Frusztráló a kiesés, főleg mert egy hajszálon múlt, hogy nem az elődöntőért játszhattunk. Ezen a héten megpróbálok feltöltődni és úgy megérkezni majd az edzőtáborba, hogy csak a felkészülésre koncentrálok” – mondta Josepovits.
A pécsi sportoló Isztambulban részese volt a sikeres világbajnoki selejtezőnek, két találkozón, Kanada és Ausztrália ellen pályára is léphetett a hatos csoportban, amelyet a párizsi olimpián és a legutóbbi vébén egyaránt bronzérmes ausztrálok mögött a második helyen zárt válogatottunk. Ha sérülés nem jön közbe, nagy valószínűséggel a vb-n is bizonyíthat majd.
A munka nagy részét már elvégeztük, kijutottunk, szerintem semmiféle terhet nem szabad cipelnünk, nyomás nélkül kell játszani és élvezni, hogy ott lehetünk. És akkor az is benne lehet a pakliban, hogy szép eredményt érünk el.“
Josepovits nemrégiben az M4 Sporton látható Jövünk! magazinnak is nyilatkozott, a kisfilm ITT érhető el.
(Kiemelt képünkön: Josepovits Kinga Forrás: FIBA)