Bombameglepetéssel ajándékozta meg magát a 18. születésnapjára Hofer Bianka
Az év egyik legnagyobb kajakos meglepetését okozta a 18 éves Hofer Bianka, aki a 20 esztendős Tölgyesi Flórával egy hajóban klasszisok előtt nyerte meg az augusztus végi felnőtt-vb K2 500-on kiírt pótválogatóját, így a nyári korosztályos világversenyérmei után hamarosan az elitmezőny világbajnokságán is bizonyíthat, ráadásul olimpiai számban.
A magyar csapat egyik legeredményesebb versenyzője volt a júliusban utánpótlás világ- és Európa-bajnokságon is bizonyító kajakos, Hofer Bianka. A vb-n két aranyérmet szerzett, 500 méteren a győztes kettesnek és négyesnek is tagja volt, míg a kontinensviadalon ismét Leskó Viviennel párban lett első a távon, mellé egyesben szintén fél kilométeren zárt negyedikként. A 18 éves sportolónak 2025 nem a tervek szerint alakult, emiatt még nagyobb öröm az idei remeklése.
„A téli és a tavaszi felkészülés alatt leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy az idény eleji válogatók a korosztályomban minél jobban sikerüljenek. A tavalyi rosszabb évem volt, sokat voltam beteg, sérüléssel küzdöttem, a mandulámat is ki kellett venni... Döcögős időszak volt, ami után a télen mentálisan vissza kellett zárkóznom – mondja az Utánpótlássportnak az FTC-s Hofer. – Az Eb-n elért negyedik hely egyéniben vegyes érzésekkel tölt el, testileg nem voltam százszázalékos, de a párosgyőzelem felhúzta az eseményt, előtte a vébé viszont álomszerűen alakult. Tetszett a pálya, Kanadában különleges volt versenyezni.”
Ha pedig ez nem lett volna elég, július végén jött a csattanó, amikor megmérette magát az augusztus végi felnőtt-világbajnokság miatt megrendezett pótválogatón. Tölgyesi Flórával egy hajóban óriási meglepetést okozott, olimpiai érmes, illetve világbajnok kajakosokat (például Gazsó Alida Dórát, Csikós Zsókát, Fojt Sárát...) megelőzve
A siker értékét tovább növeli, hogy olimpiai számban jött össze a diadal, ráadásul korábban mindössze kétszer kapott magyar ifjúsági korú női versenyző bizonyítási lehetőséget a felnőtt-világbajnokságon.
„Ez egy születésnapi ajándék volt nekem. Kedden tartották a válogatót, csütörtökön ünnepeltem a tizennyolcadik születésnapomat, így pont jól jött ki minden.
Amikor beértünk, majd oldalra néztünk, és láttuk az eredményt, nem akartuk elhinni; eredetileg már annak is örültünk volna, ha a top háromban zárunk. A vébé kapcsán nem érzek stresszt, annak ellenére, hogy ekkora versenyen még nem szerepelhettem korábban. Igyekszünk ugyanolyan mentalitással és hangulatban nekivágni az eseménynek, ha ez sikerül, akkor nyeregben leszünk!”
(Kiemelt képünk forrása: fradi.hu)