Eb-aranyakkal keretbe foglalt utánpótlásévek
A 2006-os születésű vízilabdázó lányok öt éve még az U15-ösök között, az idén pedig már az U20-as mezőnyben nyertek Európa-bajnoki címet.
Mint arról beszámoltunk, augusztus elején lenyűgöző játékkal nyert Európa-bajnoki aranyérmet az U20-as női vízilabda-válogatott a portugáliai Oeirasban. Az Eb-n a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter által irányított csapat végig magabiztos teljesítményt nyújtott, és
A finálé elképesztő izgalmakat hozott, a magyar kapus, Torma Luca a rendes játékidő utolsó másodpercében ziccert hárított, majd az ötméterespárbajban kétszer is akkor védett bravúrral, amikor a gól a spanyol Eb-győzelmet jelentette volna.
A magyar csapat a 2022-ben és 2024-ben is a spanyolok ellen veszítette el az U19-es Eb-döntőjét. Most az U20-as kontinensviadalon tehát sikerült a visszavágás, Magyaroszág 1998 után nyert ismét női Eb-t a korosztályban. Azt már a kontinenstorna elején is tudni lehetett, hogy a mieink nagyon erős kerettel érkeztek Portugáliába, és reális eséllyel pályáznak az Eb-címre is. A csapat sokra hivatottságáról árulkodik, hogy Hajdú Kata, Horváth Zsófi, Lendvay Zoé, Tiba Panna és Varró Eszter személyében öt olyan játékos is helyet kapott az együttesben, aki egy héttel korábban a felnőttválogatottban játszott a sydney-i világkupa-szuperdöntőn.
Az év eleji, funchali Európa-bajnokságon ezüstérmes felnőttválogatottban is szerepet kapó, egyaránt UVSE-kötődésű
Az U20-es Eb-n csapatkapitány Varró a kaliforniai Berkeley Egyetemen folytatta tanulmányait és a California Golden Bears csapatát erősítette a múlt évadban. A kiváló centernek a tavalyi, magyar ezüsttel záródó szingapúri vb volt az első világeseménye a felnőttek között, és meggyőző játékkal rukkolt ki. A 2007-es születésű, immáron BVSC-játékos Tiba Panna 2023 áprilisban 15 esztendősen emlékezetesen mutatkozott be a válogatottban: az athéni világkupa-selejtezőn az olimpiai és világbajnok amerikaiak ellen remek teljesítményt nyújtott és egy gólt is vállalt. Aztán 2024 év elején ott volt az eindhoveni felnőtt Eb-n is, melyen ötödikként zárt a magyar csapat. A Varróhóz hasonlóan 2006-ban született Hajdú Kata már 2022-ben, 16 esztendősen a tenerifei világliga-szuperdöntőn debütált a felnőttválogatottban. 2023 nyarán, az akkori szövetségi kapitány, Bíró Attila a hatodik hellyel záruló fukuokai világbajnokságra is elvitte, melyen akkor 17 évesen és 113 naposan a legfiatalabb magyar női vízilabdázó lett, aki vb-n gólt lőtt. Hajdú a következő szezontól a BL-címvédő Olympiakoszt erősíti.
Az említett, tavalyi szingapúri vb-n ezüstérmes csapat tagja volt mellettük Torma Luca is, aki 2023 júniusában felkészülési mérkőzésen mutatkozott be a felnőttválogatottban az olaszok ellen.
2023-ban a portugáliai Coimbrában Benczur Márton vezetésével U20-as világbajnok lett a magyar csapat. Azon az emlékezetes világversenyen a mostani Eb-aranyérmesek közül Hajdú, Tiba és Varró mellett a 2006-os születésű Kardos Laura is ott volt.
A 2006-os évjáratú pólós lányaink az U20-a Eb-trófeával felettébb sikeres utánpótláskorszakot zárnak. A csapat a sikersorozata Sike József vezetésével 2021-ben Szentesen kezdődött, amikor megnyerte az U15-ös Európa-bajnokságot, egy évvel később Görögországban U16-os világbajnok lett, majd 2023-ban Törökországban U17-es Eb-aranyat érdemelt ki, 2024-ben pedig Kínában jutott U18-as vb-bronzig. A korosztályok között volt átfedés, például két éve az U19-es Eb-ezüstérmes alakulatban tizenegy olyan játékos szerepelt, aki aztán a kínai U18-as vb-re is utazott.
Hajdú Kata és Varró Eszter a sikeres utánpótlásévekre is kitért a szövetségnek adott döntő utáni nyilatkozatában:
A Cseh Sándor által irányított női válogatottnak tehát igen jó merítési lehetőségei vannak.
Kapusok: Torma Luca, Schmuck Tünde. Mezőnyjátékosok: Bereczki Luca, Hajdú Kata, Hetzl Adrienn, Horváth Luca, Horváth Zsófi, Kardos Dominika, Kardos Laura, Kiss Patrícia, Lendvay Zoé, Nagy Laura, Sóti Lili, Tiba Panna, Varró Eszter
(Kiemelt képünkön: az U20-as Eb-győztesek Forrás: EA)