UtánpótlásSport
2026. augusztus 31.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2026-08-31 09:00

Az MTK Budapest először nyerte meg a csapatbajnokságot

Az MTK Budapest nyerte az atléták csapatbajnokságát a MATE-GEAC és a Budapesti Honvéd előtt.

Ismét számos utánpótláskorú versenyző bizonyíthatott az atléták magyar csapatbajnokságán, melyet Bonyhádon és a fővárosi Lantos Mihály Sportközpontban rendeztek.

A viadal végén az MTK Budapest bizonyult a legjobbnak.

A fennállása során először csapatbajnok MTK atlétái 567.5-öt gyűjtöttek, ami rekord a csb-k történetében.

Az első számú hazai női sprinter, Takács Boglárka nevével fémjelzett kék-fehér klubot több korosztályos kiválóság is segítette az első hely elérésében. Például egyaránt második helyezettként szerzett értékes pontokat 100 méteres síkfutásban Szentgyörgyi Zita és Takács Ábel, valamint távolugrásban Molnár Viktória.

Szentgyörgyi Zita Fotó: Hegedüs Gábor
A címvédő MATE-GEAC 555 pontot ért el, amely az idén a második helyet jelentette a gödöllőieknek.

Az első divízió bronzérmese ebben az évben a korábbi 17-szeres csapatbajnok Budapesti Honvéd (542,5), a három kieső pedig az ARAK, a Vasas, valamint a DVTK lett.

A hazai szövetségi portál tájékoztatása szerint az ő helyükre a második divízió idei első három helyezettje, a BEAC, a TSC-Geotech és a VEDAC kerül, míg ettől a vonaltól most a Tamási, a Bonyhád és a PVSK búcsúzott – a harmadosztály feljutói a csömöriek, az egriek és a budaörsiek lettek.

2026-ban 44 klub vett részt a magyar atlétikai csapatbajnokságon.
A csapatbajnokság eredményei ITT érhetők el.

(Kiemelt képünkön: az MTK Budapest győztes csapata Fotó: Hegedüs Gábor)