UtánpótlásSport NYÍLT VÍZI ÚSZÁS. Kárpáti Máté bronzérmes a 3 km-es kieséses versenyben az argentínai junior-világbajnokságon
2026. szeptember 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2026-09-05 20:02

Nyolc magyar lány lett korosztályos világbajnok a nyáron

Három utánpótlás-korosztályt összesítve nyolc magyar lánynak akasztottak legalább egy aranyat a nyakába az idei öttusa-világbajnokságokon.

Augusztus végén a kínai Kujjangban rendezett felnőtt öttusa-vb-n Guzi Blanka nagyszerű versenyzéssel aranyérmet szerzett, így jelenleg nemcsak a regnáló olimpiai bajnok (Gulyás Michelle), hanem a világbajnok is magyar a női mezőnyben.

Azonban nemcsak a felnőttek között tartoznak a közvetlen elithez a magyar lányok, hanem az utánpótlásban is folyamatosan kitűnő eredményeket érnek el. Ezen a nyáron pedig különösen kitettek magukért és egészen elképesztő teljesítménynek számít, hogy

a magyar leánycsapatok az U15-ös, az U17-és és az U19-es korosztályban is világbajnoki címet érdemeltek ki. Nem utolsó sorban két egyéni vb-aranynak is örülhettünk.

Nemrégiben Madridban rendezték az U15-ös és az U19-es korosztály világbajnokságát. Az U15-ösök négytusaviadalán (a korosztály képviselői még nem vívnak a versenyeken) Kósa Nóra egyéniben a legjobbnak a bizonyult és csapatban a nyolcadik Csák Laurával és a tizedik Toplenszki Zsófiával is aranyérmet nyert. Kósa már tavaly is rendkívüli sikereket ért el a korosztályban. Akkor az Eb-n egyéniben, csapatban és vegyes váltóban is aranyérmes lett. Egyébként Madridból is három medáliával térhetett haza, hiszen a Varga Mihállyal alkotott vegyes váltójának ezüst lett a jutalma.

Az U19-esek között Darányi Zora kimagasló vívással alapozta meg a versenyét, amelynek a végén egyéni aranyérmet szerzett. Emellett az idén nagyszerű formában versenyző, a juniorkorú Varga Orsolyával a felnőtt Eb-n is ezüstérmes Rajncsák Diána hetedik és Balzsay Jázmin huszadik helyezése azt jelentette, hogy a Darányi, Rajncsák, Balzsay trió csapatban világbajnoki címnek örülhetett. Ugyanitt bronzérmes lett továbbá a Pocsai Noémi, Bartos Lili alkotta U15-ös leányváltó.

Július végén a litvániai Kaunas adott otthont az U17-es és junior öttusázók idei világbajnokságának. Az U17-es lányok azt a bravúrt hajtották végre, hogy mind a négyen a legjobb nyolc között végeztek. Plébán Virág a negyedik, Balzsay Jázmin az ötödik, Kertai Gréta a hatodik, Kósa Nóra pedig a nyolcadik helyen zárt, így a Plébán, Balzsay, Kertai összetételű csapat világbajnoki címet szerzett. A junior nők döntőjében Bauer Blanka az egyéni éremért is harcban állt, végül a negyedik helyen végzett.  A végelszámolásban a Bauer, Varga Orsolya, Rajncsák Diána összetételű csapat bronzéremnek örülhetett.

Az egyéni U15-ös világbajnok Kósa Nóra Forrás: UIPM

Ezek csak a lányok idei világbajnoki eredményei, még az Európa-bajnokságról szó sem esett, pedig a kontinensviadalokon elért eredmények legalább hasonló hosszúságú felsorolást kívánnának. Azért csak röviden: az Eb-aranyérmesek sorába tartozik a junioroknál a Rajncsák, Bauer és Mészáros Emma alkotta női csapat, valamint Rajncsák és Tamás Botond váltója, U17-ben pedig Csanak Boglárka és Ézsiás Janka párosa. Ami az egyéni remeklést illeti: U17-ben egyéniben Plébán Virág nyert bronzot. Az U19-esek Eb-je még hátra van.

A figyelmet felkeltő eredmények kapcsán Geleta Balázst, a Magyar Öttusa Szövetség utánpótlás-koordinátorát kérdeztük.

Ezek valóban remek eredmények, a lányok igazán kitettek magukért az idei világversenyeken – kezdte a szakvezető. – Legutóbb az U15-ös és az U19-es vébén jártunk Madridban, ahol a csapatsikerek mellett két egyéni világbajnoki címet is szereztünk. Az U19-esek között győztes Darányi Zora nagyszerű formát mutatott a döntőben, kiemelkedően vívott, az úszásban hozta azt, amit tud, a laser runban pedig kitűnően helytállt egy számára teljesen új szituációban. Korábban ugyanis világversenyen még nem fordult vele elő, hogy az élről induljon, de az üldözött szerepkörében sem ingott meg, ami mutatja a mentális felkészültségét is. A hazai válogatókon már látszott, hogy ha jó napot fog ki, akkor az éremért is harcban lehet a vébén. Az U15-ös világbajnok Kósa Nóra már tavaly is kiemelkedett ebből a korosztályból, különösen az OCR-ben és az úszásban teljesít fantasztikusan. Az U15-ösöknél ismerjük a legkevésbé az ellenfeleket, hiszen alacsonyabb korosztályokban nincsenek világversenyek, így előre nem adtuk neki oda az aranyat, de tisztában vagyunk vele, hogy nagy potenciál rejlik benne. Még csak tizennégy éves, tehát még hosszú út áll előtte, de kellő odafigyeléssel és jó menedzseléssel

hosszútávon is meghatározó szereplője lehet a magyar öttusának. De ez igaz az összes leányversenyzőnkre, akik ott voltak a korosztályos világeseményeken.
Az egyéni U19-es világbajnok Darányi Zora Forrás: UIPM

Az utánpótlás-koordinátor szerint nehéz pontosan megmondani, hogy miért ennyire eredményesek hazánk reménységei, ugyanis a többi országban végzett nevelőmunkára korlátozott a rálátása a szakembereinknek.

Néhány dolog biztosan van, amit másképp csinálunk. Például az egyik ilyen, hogy

amíg az U15-ös korosztály a nemzetközi szabály szerint öt méterre lő, addig mi a hazai versenyeken tíz méterre elhelyezett célra lövetjük a gyerekeket, hogy ezáltal is tanuljanak, fejlődjenek. Ez a nemzetközi versenyeken mindenképp előnyt jelent.

Mint minden sportágban, az öttusában is mindig vannak erősebb évjáratok. Most az nálunk éppen ilyenek következnek egymás után. Az utánpótlásbázisunk mennyiségben kezdi megközelíteni a Covid előtti, 2013 és 2019 közötti szintet. A szövetség és a klubok odafigyelésével, támogatásával a mostani fiatalok közül is többen odaérhetnek a felnőttkorosztály legjobbjai közé. Azt gondolom, a következő évekre is biztosított a magyar öttusa eredményessége.”

Geleta kiemelte, hogy

bár összességében ezen a nyáron a lányok szerepeltek jobban, a fiúk között is ugyanúgy megvannak a tehetségek.

A fiúk idei eredménysorából egyértelműen kiemelkedik Kántor Benedek egyéni U17-es világbajnoki címe.

Jelenleg tehát úgy látszik, nincs üresjárat a magyar öttusa-utánpótlásban, hiszen a juniorok között is olyan sokra hivatott fiatalok szerepelnek, mint a felnőttek között már egyéni Eb-ezüstérmes Tamás Botond vagy Eb-bronzérmes Bauer Blanka.

Jövőhéten Portugáliában az U15-ös és az U19-es Európa-bajnoksággal zárul az idei korosztályos öttusa-világesemények sora. A magyarok a fiatalabb korosztályban nem indítanak versenyzőt (szövetségi döntés, hogy egy évben egy Eb-re vagy vb-re mennek), az idősebbek között viszont számíthatunk a kiváló szezonbefejezésre.

(Kiemelt képünkön: az U17-esek lányok a vb-dobogó tetején Forrás: MÖSZ)