UtánpótlásSport
2026. szeptember 22.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Súlyemelés

2026-09-22 15:43

Az Európai Unió legerősebb csapata lett a miénk

Magyarországra került a súlyemelő Európai Uniós Kupa győztesét megillető trófea, miután hatfős tini válogatottunk a legjobbnak bizonyult az EU 13 országának fiataljait mozgósító szlovákiai viadalon.

Mind a tizenkét riválisát maga mögé utasította a három fiú és három leány alkotta súlyemelőcsapatunk a szlovákiai Bobrovban, ahol az Európai Uniós Kupáért kiírt hagyományos nemzetközi versenyt rendezték meg, immár 12. alkalommal. A résztvevők egyfelől egyéniben, saját súlycsoportjukban szerepeltek, másfelől vegyes páronként is figyelembe vették az eredményeket a kétnapos erőpróbán, amelyen az úgynevezett Sinclair-pontszámítás szerint hirdettek abszolút sorrendet, vagyis az adott kategóriában elért összetett eredményt a versenyző testsúlyához mért viszonyszám alapján értékelték.

Volt miért örülnie a végén a mieinknek, sportolóknak és szakvezetőknek, Pálinkás Gergely szövetségi kapitánynak és az őt az útra elkísérő békéscsabai mesteredzőnek, Bökfi Jánosnak egyaránt, hiszen

a 13 együttes közül a magyar nyerte a csapatversenyt, s a szóló- és páros sikerek sem maradtak el.

„Abszolút pozitív az összkép, fiataljaink megtapasztalhatták, hogy a nemzetközi mezőnyben is van keresnivalójuk – összegzett érdeklődésünkre a szövetségi kapitány. – Egyéni csúcsok és országos korosztályos rekordok igazolták vissza, hogy van fejlődési potenciál utánpótlásunkban.”

Pálinkás Gergely okkal dicsérte az U15-ös duót, Lóránt Jázmint és Bán Gergelyt, a 17 éves korosztályt képviselő Karasszon Lucát és Gulyás Milánt, de kijutott a méltató szavakból az U20-asoknál induló 18 esztendős Garamvölgyi Kasszandrának és a 2007-es évjáratú Molnár Botondnak is. A „hatosfogat” összproduktuma 1622 Sinclair-pontot ért, s fölényes első helyet biztosított a csapatversenyben a házigazda szlovákok és a harmadikként végzett olaszok előtt, miközben a vert mezőnyben zárt például a sportágban felnőtt szinten előttünk járó olasz, lengyel, francia vagy román válogatott egyaránt.

Különösen kitett magáért az augusztusban, Koszovóban serdülő Európa-bajnoki címet szerzett, még nem egészen 14 esztendős Lóránt Jázmin, aki

úgy lett abszolút első kategóriájában, hogy lökésben beállította (70 kg), szakításban (56) és összetettben (126) pedig egy-egy kilóval megjavította országos csúcsát.

A pontversenyben ugyancsak abszolút legjobbnak bizonyult a 95 kg-os Gulyás Milán, a korábbi serdülő Európa-bajnok, ő egy kiló híján három mázsáig jutott. A 77 kg-os Karasszon Luca összetettje (173) a teljes rangsorban harmadik pozíciót ért, ám ezt úgy érte el, hogy menet közben hét (!) alkalommal is országos korosztályos csúcsot javított. A 70 kilós Bán Gergely negyedik helyezése elegendő volt ahhoz, hogy „vegyespárjával”, Lóránttal megszerezze a győzelmet az U15-ösöknél, míg a Karasszon-Gulyás duó az U17-eseknél diadalmaskodott együtt számolt Sinclair-pontjával.

(Kiemelt képünkön: A győztes magyar csapat: Pálinkás Gergely (balra), Molnár Botond, Bán Gergely, Gulyás Milán, Lóránt Jázmin, Karasszon Luca, Garamvölgyi Kasszandra, Bökfi János Forrás: MSSZ)