Különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott
Első alkalommal rendezik meg az U16-os leány kézilabda-világbajnokságot, amelynek a mezőnyében a magyar válogatott is ott lesz.
Az idén nyáron egyetlen korosztályos magyar leány kézilabda-válogatott tudott érmet szerezni az aktuális világversenyén: a Svédországban megrendezett U16-os nyílt Európa-bajnokságon az akkor még serdülő kategóriába tartozó nemzeti csapatunk Pigniczki Krisztina szövetségi edző irányításával másodikként zárt.
A 2010-es és 2011-es születésű játékosok alkotta együttesnek ez volt az első világversenye, amely kapcsán bosszankodásra igazán csak a németek ellen 29–17-re elveszített finálé adott okot, amit Pigniczki is megerősített a honlapunknak a viadal után. Ettől függetlenül szépen csillogó ezüst érem ez, ami pedig még fontosabb, a lányok rengeteget tanultak, tapasztalatokat szereztek az eseményen.
„Szuper ez az ezüstérem, amivel elbúcsúztunk a serdülőkorosztálytól – mondja az Utánpótlássportnak Pigniczki. – Pici hiányérzet a döntő kapcsán maradt, de
ráadásul egy világverseny nyújtotta sorozatterhelés után, amihez ezek a lányok még nincsenek hozzászokva. Sokat tanultunk belőle, de az továbbra is igaz, hogy a napi munkát a klubjaikban végzik, mi pedig a válogatott hetek alkalmával igyekszünk őket összegyúrni egy társasággá.”
A nyár végén a leányszakágban korosztályváltás történt, a 2010-2011-esek felléptek az ifjúsági korcsoportba, a stáb azonban nem változott. A nyílt Eb-n elért helyezés duplán fontos volt, hiszen a legjobb kettőbe kerüléssel a válogatott kvalifikált az első alkalommal megrendezendő, október 16. és 24. között esedékes marokkói U16-os leány vb-re, ezen kívül a jövő évi EYOF-ra is bebiztosította a helyét a csapatunk.
A világbajnokságra külön túl sokat nem készülhetett az együttes, amely ezen a héten Sukorón edzőtáborozott, legközelebb pedig már a vb helyszínére történő utazáskor találkoznak majd a csapattagok.
„Eredetileg tizenkét csapat alkotta volna a mezőnyt, ezt nemrégiben bővítették, például az oroszokkal és a svájciakkal. Tulajdonképpen egy tíznapos minivébé lesz ez, amely során színes mezőnnyel találkozunk, olyan válogatottakkal, amelyek ellen szinte sosem játszunk.
Vakszmentes labdával zajlik majd a játék, erre is igyekszünk felkészülni; a tréningeken okoz vicces pillanatokat, de szerintem nem lesz ezzel gond.”
A vb csoportjait csütörtökön sorsolta ki a nemzetközi szövetség: a magyar csapat Paraguay, Guinea és Fehéroroszország együttesével került egy négyesbe.
(Kiemelt képünkön: az U16-os leánycsapat a nyári nyílt Eb-n Forrás: EHF)