Változások a korosztályos válogatottak élén
A fiúszakágban egy, a lányoknál két utánpótlás kosárlabda-válogatott is új szövetségi edzőt kap a mostani évadtól. Sabáli Balázst, a hazai szövetség (MKOSZ) szakmai és utánpótlás-bizottságának elnökét kérdeztük a változások hátteréről.
Értékelte a korosztályos kosárlabda-válogatottak nyári Európa-bajnoki szereplését a hazai sportági szövetség (MKOSZ) vezetése, s mindezek után döntöttek a szövetségi edzők személyéről is. Az U20-as és az U18-as fiúk élén egyaránt megerősítették vezetőedzői pozíciójukban Forray Gábort és Sipos Pétert is, míg az U16-os leány nemzeti csapatnál továbbra is Meszler Balázs felügyeli a szakmai munkát.
„A Sipos Péter vezette U18-as fiúk a horvátországi B-divíziós ötödik helyükkel az elmúlt húsz év második legjobb Eb-eredményét érték el az idén ebben a korosztályban – nyilatkozta Sabáli Balázs, az MKOSZ szakmai és utánpótlás-bizottságának elnöke az Utánpótlássportnak. –
A Forray Gábor irányította U20-as fiúk szintén bejutottak a nyolc közé, ezzel az alapcélt teljesítette a csapat. Kicsit fájó volt, hogy utána három vereséggel zárták a mieink a pozsonyi kontinensviadalt, de ez részben a torna során bekövetkező sérülések miatt is alakulhatott így. Összességében látjuk a potenciált ebben a társaságban, hiszen többen még csak elsőévesként szerepeltek ezen a nyáron az U20-as korosztályban, így az állandósságra szavaztunk, és azt szerettük volna, hogy az eddigi szakmai stáb tudja folytatni a megkezdett munkát. Az U16-os lányok élén Meszler Balázs munkájával szintúgy elégedettek voltunk, ő az első évét töltötte korosztályos válogatott élén, és hál'istennek eredményes Európa-bajnokságon is van túl a csapattal, hiszen az ötödik helyet szerezte meg Romániában.”
A másik három utánpótlás-válogatottnál (U16-os fiú, U20-as és U18-as leány) viszont egyaránt edzőváltás történt.
„Az U16-os fiúválogatottnál alapvetően jobb eredményben bíztunk az elért tizenötödik helyezésnél a nyári Eb-n, de sajnos két kulcsjátékosunk is megsérült a torna elején, a hiányuk pedig összességében rányomta a bélyegét a szereplésre, az elért helyezésre. Az edzőváltásnak nem a visszafogottabb eredmény volt az elsődleges oka. Nem így terveztük a dolgot, alapvetően hosszú távon számoltunk volna Moosz Milánnal szövetségi edzőként, de a jövőt illetően bizonyos kérdésekben nem tudtunk közös nevezőre jutni, emiatt végül váltásra került sor, és új vezetőedzővel folytatjuk ennél a korosztálynál.
Az U18-as leányválogatottunk sajnos kiesett a nyáron az A-divízióból, ami mindannyiunk számára nagy csalódást jelentett. Laczka Miklós szövetségi edzőként vállalta a felelősséget a rossz eredményért, felajánlotta a lemondását is, ilyen szempontból abszolúte korrektül járt el, ugyanakkor be kellett látnunk, hogy a kiesés jelentette kudarc után váltásra lehet szükség.
és most azon dolgozunk, hogy immár vele az élen, mihamarabb visszajussunk az elitbe. Az U20-as női válogatottnál kényszerű a váltás, ugyanis az eddig a korosztályt irányító Magyar Gergely – aki időközben a nyáron átvette a DVTK felnőttcsapatát vezetőedzőként – az új feladatai mellett már nem tudta vállalni a folytatást. Az utódját még keressük, több jelölt is van a posztra, azon vagyunk, hogy megtaláljuk minél előbb a lehető legjobb megoldást.”
(Kiemelt képen: Srdjan Radulovics Fotó: Tóth Zsombor/Soproni Darazsak Sportakadémia)