A magyar U21-es válogatott szövetségi edzője, Gera Zoltán várja, hogyan teljesít mérkőzésen a keretbe először meghívott Lisztes Krisztián.
A magyar U21-es válogatott szövetségi edzője, Gera Zoltán várja, hogyan teljesít mérkőzésen a keretbe először meghívott Lisztes Krisztián.
A Bp. Honvéd a kiesés ellenére kitart filozófiája mellett, számít akadémistáira az NB I-es visszakerülésért vívott harcban.
Első alkalommal nyerte meg az U20-as labdarúgó-világbajnokságot Uruguay csapata, amely a döntőben egygólos győzelmet aratott Olaszország ellen.
Az NB II-es Szombathelyi Haladásban tizenöt gólt szerző Molnár Rajmund egy évre az MTK Budapesthez került kölcsönbe, gólokkal segítené újonc csapatát.
Balhátvédet szerződtetett az MTK Budapest, egykori akadémistája, a 18 éves Kovács Patrik az RB Salzburgtól tért vissza, hároméves megállapodást kötött.
A felnőttválogatottba meghívott Balogh Botond sérüléstől mentesen dolgozta végig az idényt, a 21 éves középhátvéd jó teljesítménnyel érdemelné ki a lehetőséget.
Hegyi Krisztián, a West Ham United magyar kapusa elképesztő élménynek nevezte az Ekl-finálé hangulatát és a drámai körülmények között kiharcolt győzelmet.
A másodosztályú idény végeztével körbejártuk, mely NB II-ben szereplő futballisták ütöttek meg olyan szintet, ami felkelthette az élvonal csapatainak figyelmét.
Az U19-esek között a Puskás Akadémia, az U17-eseknél a Kisvárda, míg az U16-os és az U15-ös futballbajnokságban a Debrecen lett korosztálya legjobbja.
A West Ham United 20 éves labdarúgója, Hegyi Krisztián nyilatkozott csapata szerdai Ekl-döntője előtt.