UtánpótlásSport
2026. július 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Címke: Korábbi cikkeink

Hivatalossá vált, hogy utazhat a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára a magyar 3x3-as leány kosárlabda-válogatott, miután a hatodik helyen áll a legfrissebb világranglistán, ez pedig kvótát ér. Földi Attila, a csapat vezetőedzője elmondta, hogy olimpiai bajnokok akarnak lenni!

#Kosárlabda

Négyből három

A hétfői nap a fiúké volt a portugáliai ifjúsági öttusa-világbajnokságon. Ahogy a lányoknál, ebben a mezőnyben is négy magyar versenyzőért szoríthattunk, akik közül hárman sikerrel kvalifikálták magukat a szerdai döntőbe.

#Öttusa

Éremeső Lignanóban

A magyar junior cselgáncsválogatott három arany-, négy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza az olaszországi Lignanóban rendezett korosztályos Európa-kupáról, amelyen 36 ország 604 cselgáncsozója lépett tatamira. A két vezetőedző, Horváth László és Radics Attila egyaránt kiemelte, hogy jóval a várakozások felett teljesített a csapat.

#Cselgáncs

Csendes búcsú Veronától

A kadét és junior vívó-világbajnokság utolsó napján sem szerzett érmet a tőrválogatott. A juniorok csapatversenyében a lányok a hatodik, a fiúk a tizenötödik helyen végeztek. Az összesített teljesítmény azonban dicséretes, a magyar küldöttség két arany- és öt bronzéremmel a negyedik helyen zárt az éremtáblázaton.

#Vívás

Foghíjas mezőnyök

Kialakult a junior szabadfogású válogatott mezőnye a második minősítő verseny után, amelyet a kapovári RG Sportcsarnokban rendeztek meg. Bánkuti Zsoltot, a fiúk vezetőedzőjét nem érte különösebb meglepetés, a résztvevők száma miatt azonban csalódott volt.

#Birkózás

Kopogtatnak a jövő bajnokai

A Magyar Úszó Szövetség 2013-ban hívta életre Jövő bajnokai elnevezésű utánpótlásprogramját. A Debrecenben rendezett felnőtt országos bajnokságon szárnyaikat próbálgató fiatalok többsége már a kezdeményezés haszonélvezőjeként érkezhetett a nagyok közé; mint például a 100 m pillangón bronzérmes Hatházi Dóra vagy a 400 m vegyesen döntős Kós Hubert. Vagyis a tehetséggondozó program utolsóéves bajnokai már a felnőtt ob-n is letették névjegyüket.

#Úszás

Meglopott bajnokság

Ehelyütt akár versenybeszámoló is kezdődhetne, de a történet ezúttal nem az eredményekről szól. Merthogy a tájfutók idei első bajnoksága eredménytelenül zárult, pontosabban csak a más útvonalon versenyző szeniorok között tudtak végső sorrendet hirdetni, a többi kategóriában, így az ifjúsági és a junior korosztály mezőnyében nem, mivel – ellopták a sportág nélkülözhetetlen kellékeit.

#Egyéb sportágak

Újra csak kevesen

Továbbra is rendkívül kicsi a fiatal labdarúgók játékperceinek aránya az NB I-ben: a 25. fordulóban csupán a mérkőzések felén jutott szóhoz utánpótláskorú játékos, négyen összesen 278 perc erejéig voltak a pályán. Érdekesség, hogy győzelemnek közülük csak a kispesti Banó-Szabó Bence örülhetett.

#Labdarúgás

Két korosztály bajnoksága

A tavalyi vizes világbajnokság után először rendeztek versenyt a Duna Arénában, ahol a junior és gyermek országos bajnokság keretében a magyar csapat tagjai szlovák és svéd versenyzőkkel is összemérhették tudásukat.

#Egyéb sportágak

Csendes zárás

Véget ért a berlini ifjúsági cselgáncs Európa-kupa, amelyen részt vett a magyar válogatott is. A vasárnapi nap némiképp csendesebbre sikeredett, mint a szombati, ugyanis mindössze egy bronzérmet nyertünk, mégpedig a 73 kilogrammos Nerpel Gergely révén.

#Cselgáncs