Júniusban Márián Blanka kézilabdatréner A hónap utánpótlásedzője
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője júniusi díját az alapító Magyar Edzők Társasága és az Utanpotlassport.hu szerkesztősége képviselői. A kitüntető cím Márián Blanka kézilabdatréneré lett.
A díj ötödik évadának tizedik (összességében 54.) kiírásában Hóbár Péter cselgáncs-, Márián Blanka kézilabda- és Petróczki Zsombor úszóedző volt a három jelölt. A kuratórium döntése alapján a májusi elismerést – és az azzal járó 250 ezer forintot – a DVSC Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója, a debreceni U18-as leánycsapat vezetőedzője vehette át.
Márián Blanka kézilabdás pályafutása egy kisvárosban, Csengeren kezdődött; elmondása szerint már gyerekkorában, játékosként is edző szeretett volna lenni. Ezzel a motivációval hamar megkapta a lehetőséget, hogy bemelegítéseket tartson a csapattársainak, majd arra sem kellett sokat várni, hogy kisiskolás együttest vezessen a helyi bajnokságban. „Akkoriban az edzősködés, mint szakma kevésbé volt elfogadott, mondták is a szüleim, hogy legyen azért valami rendes állásom is” – idézi fel emlékeit Márián, aki tanítóképzőt és gyógypedagógiai szakot is végzett. Debrecenben először a Debreceni Sportcentrum-Sportiskolánál dolgozott, 2015 óta pedig a DVSC akadémiáján edzősködik; ezen a két állomáshelyen az összes utánpótlás-korosztállyal foglalkozott a szivacskézilabdás gyerekektől az U20-as játékosokig. 2016 és 2018 között a DVSC első csapatát másodedzőként segítette, 2023 óta pedig az akadémiai munkája mellett a 2008-as és 2009-es születésű lányok alkotta korosztályos válogatott másodedzője. Ezzel az együttessel az eddigi legnagyobb sikere a 2024-es serdülő nyílt Eb-n szerzett bronzérem. Számos alkalommal jutott be klubcsapatával egy-egy utánpótlás-bajnokság négyes döntőjébe, részese volt több ezüstéremnek, másodedzőként első helynek is. Több későbbi éljátékossal dolgozott korábban, a felnőttválogatott alapemberével, a beálló Tóvizi Petrával például éveken át foglalkozott.
Az idén volt az első alkalom, hogy az európai szövetség a leányszakágban is megrendezte az EHF Youth Club Trophyt, vagyis a felnőtt Bajnokok Ligájában szereplő klubok U17-es csapatainak BL-jét. A DVSC Kézilabda Akadémia szakmai igazgatójaként és az U18-as leánycsapat vezetőedzőjeként is tevékenykedő, 45 esztendős Márián Blanka által irányított alakulat Romániában szerepelt az esemény selejtezőtornáján, az elődöntőben a német Dortmundot 30–25-re, a fináléban a dán Esbjerget 31–20-ra győzte le. A négyes döntőnek júniusban Budapest adott otthont. A BUD Arénában tartott elődöntőben a debreceniek az FTC ellen az első félidőben hétgólos hátrányba kerültek, ám öszejött a nagy fordítás, és végül 28–27-tel biztosították a helyüket a fináléban, amelyben a román CSM Bucurestit is legyőzték, (hosszabbítás után 41–39-re). Ezzel sportágtörténeti sikert értek el, a leány ifjúsági BL első győztesei lettek.
A díjátadón a Magyar Edzők Társaságát Molnár Zoltán elnök és Köpf Károly főtitkár, az Utanpotlassport.hu-t Bruckner Gábor főszerkesztő képviselte; mellettük ifj. Kiss Szilárd, a Magyar Kézilabda Szövetség leányutánpótlásért felelős szakágvezetője méltatta a díjazottat. A ceremónián megjelent a tréner tanítványa, Nyírő Blanka is is.
Molnár Zoltán elmondta, hogy neki a kitüntetett edzői pályafutásáról a vízilabda-legenda Benedek Tibor emlékezetes kijelentése jutott eszébe, nevezetesen, hogy „Mindig én akartam jobban győzni.” Köpf Károly ehhez annyit tett hozzá, hogy rendkívül jelentős eredménynek tartja a debreceniek sikerét, ám azt igazán az fogja beárazni, hogy a csapatból mennyien jutnak el majd felnőttként a legmagasabb szintre.
Ifj. Kiss Szilárd arra a kérdésre válaszolva, hogy szakmailag mennyire értékes az első alkalommal kiírt ifjúsági BL-győzelem, így fogalmazott: „Magas színvonalú, rangos sorozatot nyert meg a DVSC, ezért hatalmas elismerés illeti a szakmai stábot és a játékosokat is.
Nyírő Blanka ehhez kapcsolódva megjegyezte, hogy örök élmény marad számára ez a szereplési lehetőség és az is, hogy ekkora közönség előtt érhették el a sikert. Edzőjéről azt mondta, ő mindvégig bízott bennük, ugyanakkor igyekezett levenni a vállukról minden terhet, és ez lehetett a győzelem kulcsa. A díjazott kijelentette, hogy a kitüntető cím nemcsak őt illeti meg, hanem a teljes felkészítői csapatot.
(Kiemelt képünkön: Márián Blanka Molnár Zoltántól, a Magyar Edzők Társasága elnökétől veszi át a díjat Fotó: Vasas Attila)