Három magyar csapat jutott tovább, a rájátszásba az U16-os Európai Ifjúsági Kosárlabda Liga (EYBL) közép-európai versengésében. A második, egyben utolsó csoportkörben – Debrecen és Prága után – ezúttal Rómában és Szolnokon küzdöttek a magyar együttesek.
Címke: Korábbi cikkeink
Újonccá avatva
A junior, az ifjúsági és a serdülő atléták Pozsonyban jártak a hagyományos, fedett pályás ORV-n, míg Budapesten, a BOK-csarnokban az újoncok országos bajnoksága nyitotta meg a szövetség a 2018-as versenyévet. Mindkét viadalon a tapasztalatszerzés és az önfeledt sportolás volt a cél. A Sport XXI. utánpótlás-programból kilépő 2005-ös korosztály a hétvégi viadallal lett igazán „újonc”.
Minta szerep és ötkarika
Remek produkcióval koronázta meg az utóbbi hónapok sikereit Majoros Bence. A 20 éves asztaliteniszező a World Tour-sorozat budapesti állomásán ezüstérmet szerzett az U21-esek erős mezőnyében. A Nyírbátorból induló, ma már a Borussia Dortmund Bundesliga 2-es csapatában szereplő játékossal beszélgettünk eredményei titkáról, és hogy a szülővárosában példaképnek tekintik.
Párizs után, Szocsi előtt
Akár esztendőindító főpróbának is tekinthetjük az ez évi, újabb fajsúlyos megméretések előtt a vasárnap véget ért párizsi karate-szuperviadalt, amely a sportág legrangosabb sorozatának, a Karate1 Premier League-nek az első állomása volt, egyszersmind a japán eredetű küzdősport 2018-as évnyitója. Ahol is magyar versenyző nem tudott dobogóra állni az eredményhirdetéskor.
Beköszöntek a „gyerekek”
A hétvégi idénynyitó felnőtt fedett pályás nemzetközi öttusaversenyen a magyarok közül két juniorkorú versenyző végzett a legelőkelőbb helyen. A 17 esztendős Gulyás Michelle a nők között lett második, a 18 esztendős Szép Balázs pedig a férfi mezőnyben harmadik. Nagyszerű versenyzésükkel a szövetségi kapitányokat is meglepték.
Erőn felül
Lassan a célegyenesre fordulnak a junior gyorskorcsolyázók a márciusi korosztályos világbajnokságra való, ideálisnak távolról sem nevezhető felkészülésben. Malinovszky Lilla, Bejczi Botond és Kun Balázs Innsbruckban vett részt a szezon második junior-világkupaversenyén, és a pontszerző helyezések mellett leginkább annak örültek, hogy végre nagy pályán korcsolyázhattak.
Budapest bajnokai
Három korosztályban is asztalitenisz Budapest-bajnokságot rendeztek a hét végén. A leányok mezőnyében egyértelmű volt a Statisztika-fölény, míg a fiúk versenyében ezúttal megoszlottak az aranyérmek.
Az utolsó díjátadó
Történelmi díjátadót tartott A hónap műhelye díj kuratóriuma hétfő délelőtt a MOB Csörsz utcai székházában. A jubileumi hatvanadik ünnepségen a Budafóka XXII. SE úszóit és a KSI SE vízilabdázóit tüntették ki, majd az esemény zárásaként, a Decathlon ügyvezető igazgatója, Pósfai Gábor bejelentette: a mostani volt az utolsó díjátadó.
Az utolsó díjátadó
Történelmi díjátadót tartott A hónap műhelye díj kuratóriuma hétfő délelőtt a MOB Csörsz utcai székházában. A jubileumi, hatvanadik ünnepségen a Budafóka XXII. SE úszóit és a KSI SE vízilabdázóit tüntették ki, majd az esemény zárásaként, a Decathlon ügyvezető igazgatója, Pósfai Gábor bejelentette: a mostani volt az utolsó díjátadó.
Az utolsó díjátadó
Történelmi díjátadót tartott A hónap műhelye díj kuratóriuma hétfőn délelőtt a MOB Csörsz utcai székházában. A jubileumi hatvanadik ünnepségen a Budafóka XXII. SE úszóit és a KSI SE vízilabdázóit tüntették ki, majd az esemény zárásaként, a Decathlon ügyvezető igazgatója, Pósfai Gábor bejelentette: a mostani volt az utolsó díjátadó.