A korábbi évekhez hasonlóan tavaly is kiemelkedően eredményes évet zárt a magyar kajak-kenu utánpótlása. Makrai Csaba utánpótlás-szövetségi kapitány szerint edzőink lelkesedése és magas szintű képzettsége a titok nyitja. A felnőttek kapitánya, Hüttner Csaba egyetért kollégájával, és a vidéki bázisok számának növekedésére is felhívja a figyelmet. A szövetség elnöke, Schmidt Gábor úgy véli: a sikeres utánpótlásprogramok nagyban segítik a klubokban folyó magas szintű munkát.
Címke: Korábbi cikkeink
Második és negyedik hely
Bár az utolsó mérkőzését a házigazda cseh együttessel szemben elveszítette a magyar U12-es leányválogatott a fedett pályás csapat Európa-bajnokság selejtezőjében, így is nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy a két hét múlva Angliában sorra kerülő nyolcas döntőbe jutott. A fiúk a harmadik helyért játszottak, és küzdelmes, szoros mérkőzésen, de vereséget szenvedtek a bolgároktól.
Az év ifjúsági játékosa
Az év ifjúsági kézilabdázójának megválasztott Szita Zoltán azt mondja: a balatonfüredi csapattal szeretnék eléri a hazai maximumot, vagyis megszerezni a bajnoki bronzérmet a külön szintet képviselő Veszprém és Szeged mögött. Interjúnkban természetesen a személyes ambícióiról is kérdeztük.
Örömfutás Luca módra
Nagyszerű új utánpótlás-rekordot állított fel (8.09), és első lett a női 60 méteres gátfutásban a 21 éves Kozák Luca a Val de Reuil-i nemzetközi fedett pályás atlétikai viadalon. A felnőtt világbajnokságra készülő debreceni futó most stabilizálni szeretné ezt az eredményt, s csak néhány év múlva célozza meg Siska Xénia több mint három évtizedes, 8 másodperces rekordját.
Kopogtató fiatalok
Az Atomerőmű KSC Szekszárd nagyszerű szezont produkál, tizenkét mérkőzést követően veretlenül vezet a női kosárlabda NB I-ben. Ráadásul az Európa-kupában a legjobb nyolc között van a csapat úgy, hogy a tizenkét fős keretének öt utánpótláskorú tagja is vab. Zseljko Djokics vezetőedzővel róluk beszélgettünk.
Bravúros felnőttpremier
A 17 esztendős Gulyás Michelle nagy meglepetésre második helyen végzett az öttusázók Budapesten zajló, idénynyitó felnőtt nemzetközi versenyén . Az eredmény értékét növeli, hogy a KSI SE fiataljának ez volt az első felnőtt és egyben teljes, ötpróbás viadala. S bár egyelőre a neki új lovaglásban még sok tapasztalatra van szüksége, a többi számmal ellensúlyozta a hiányosságát. Az év legnagyobb próbája az októberi ifjúsági olimpia lesz, a csúcsformáját is arra tervezik időzíteni.
Főpróba meglepetésekkel
Főpróbát tartottak a februári győri Európa-bajnokságra készülő junior-válogatott tagjai a hagyományos müncheni nemzetközi versenyen. A puskás fiúk között Pekler Zalán mindkétszer döntőbe jutott, s egy ezüstéremmel és egy ötödik helyezéssel zárt. A leány pisztolyosok versengésében az újonc Komáromi Krisztina Panna okozott meglepetést finálés szerepelésével, ahol végül ő is ötödik lett. Joó Éva sportági koordinátor szerint a nemzetközi mezőny erős, ezért a kontinensviadalig hátralévő időt megpróbálják a lehető legjobban kihasználni.
Újpesti kardsiker
Az újpesti Kaiser Balázs nyerte a kadét kardbajnokságot, a fináléban a szintén Eb-csapattag BVSC-s Urbán Tamást győzte le. Bő egy hónappal a korosztályos Európa-bajnokság rajtja előtt rendezték meg a viadalt.
Eb-szereplő lett a leánycsapat
Az U12-es leányválogatott a portugálok legyőzésével bejutott a fedett pályás csapat Európa-bajnokság selejtezőjének fináléjába, s a vasárnapi mérkőzés eredményétől függetlenül kiharcolta a két hét múlva sorra kerülő Eb-döntőben való szereplés jogát. A fiúknak nem sikerült a bravúr, vereséget szenvedtek a brit csapattól, így ők már csak a harmadik helyért játszhatnak vasárnap.
Hullámzó juniorok
Három élvonalbeli együttessel találkozott felkészülési mérkőzésen a férfi junior kézilabda-válogatott az elmúlt napokban. Imre Vilmos csapata az Orosházát legyőzte, a Ceglédtől és az FTC-től kikapott. A szakvezető elmondta, látható javulás, ugyanakkor még nem elég kiegyensúlyozott a fiatalok teljesítménye.