Hiába tart a téli szünet, nemrégiben két leány utánpótlás-kézilabdacsapat is tornagyőzelmet ünnepelhetett. Az FTC U13-as együttese a szlovákiai Eperjesen, a NEKA serdülőcsapata pedig a szerbiai Adán szerzett aranyérmet.
Címke: Korábbi cikkeink
Tíz akkreditált akadémia
A kosárlabda-szövetség felülvizsgálatát követően tíz akadémia kapta meg az akkreditációt és viselheti a NAKA nevet. Mészáros Lajos, a szövetség szakmai és utánpótlás-bizottságának elnöke szerint ezzel megteremtődtek a magas szintű munka keretei, aminek néhány éven belül beérhet a gyümölcse. Az utóbbi években megnőtt a kosárlabdázók száma, amely csak részben vezetett minőségi fejlődéshez. Ahhoz a szövetség szigorú követelményrendszerének megfelelően működő akadémiák juttathatják el a sportágat.
Premier League, a fiatalszabály látószögéből
Amíg a labdarúgó NB I együttesei egy-egy edzőmérkőzést játszanak, Nyugat-Európában megállás nélkül zajlanak a bajnoki küzdelmek. Sorozatunkban igyekszünk megvizsgálni, hogy a topligák mennyi lehetőséget biztosítanak az U20-as futballistáknak, a tapasztalatokat pedig összevetjük az itthon mért adatokkal. Elsőként Angliába látogatunk, ahol a Premier League 23. fordulóját vettük górcső alá.
Ketten a négyben
Parádésan kezdődött az utánpótláskorú játékosoknak a verseny az asztalitenisz World Tour-sorozat budapesti állomásán. A viadal U21-es versenyszámában két magyar versenyző, Majoros Bence (21) és Fehér Orsolya (19) is elődöntőbe jutott az első napon.
Előre tekernek
Megtartotta éves díjátadó gáláját a hazai kerékpáros szövetség. Az eseményen a sportág új elnöke, Princzinger Péter kijelentette, az új elnökség legfontosabb feladata a sportág népszerűsítése, illetve az utánpótlásbázis növelése lesz. Az eseményen részt vett Sárfalvi Péter utánpótlás-nevelésért felelős államtitkár, illetve Révész Máriusz kerékpározásért és kikapcsolódásért felelős kormánybiztos is. Valamennyi szakágban díjazták az év legjobbjait.
Az esélyesség terhével
Kedden befejeződött az U16-os korosztály fedett pályás országos bajnoksága a Városmajorban. A leányoknál Szabanin Natália, a fiúknál pedig Velcz Zsombor lett a bajnok. Gulyás István ígéretéhez híven a döntők után kijelölte a februári csapat Európa-bajnokság selejtezőire készülő válogatott kereteket.
Ezüstfényben
Pécsett rendezték meg az U13-as korosztály nemzetközi, Nation to Nation elnevezésű tollaslabda-bajnokságát. Az immár hagyományos viadal ismét sikert aratott. Csakúgy mint a magyar csapat, amely értékes ezüstérmet nyert.
Kiharcolt tagság
Az ötödik helyen zárt, és éppen csak bennmaradt a divízió I/A csoportban a leány U18-as válogatott az asiagói világbajnokságon. Az utolsó meccsen, a norvégok ellen harcolta ki a bennmaradást. A megbízott szövetségi kapitány, Kis András elégedett a játékosai felfogásával és küzdőszellemével.
Folytatódik a versenyfutás
A héten elkezdődik a tavaszi szezon a leány ifjúsági és serdülő kézilabda-bajnokságban, az első mérkőzést kedden rendezik. A bajnokságban féltávhoz közeledve a NEKA, a Győr, a Debrecen és az FTC vezet, de még egyáltalán nem lefutott a verseny, hiszen csekély a pontkülönbség az élen álló csapatok között.
Védett fiatalok
A Magyar Úszó Szövetség a legutóbbi elnökségi ülésén az utánpótláskorú versenyzőket érintő kérdésekben is döntéseket hozott. Hivatalosan is védettséget élveznek az idei versenyszezonban a tavalyi esztendő kiugróan sikeres fiataljai. A sportág bázisteremtő, Jövő bajnokai elnevezésű programban az ésszerűsítés jegyében csökkentik a bekerülő fiatalok számát, akiket a korosztályos válogatott tagjaiként kezelnek. Idén országszerte csaknem félmilliárd forint értékben valósulhatnak meg uszodafelújítások.