UtánpótlásSport
2026. július 25.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Címke: Korábbi cikkeink

Egy év sem telt el azóta, hogy Kercsó Árpádot nevezték ki az FTC jégkorong-szakosztályában utánpótlás-szakmai igazgatónak. A legendás edző munkája már most meglátszik a fiatalokon, akad olyan ferencvárosi együttes, amely a honi legjobbakkal is felveszi a versenyt. Az előrelépés nem csoda, hiszen Kercsó az FC Barcelona futballjának az általa a jégkorongba átmentett filozófiája szerint képezi az ifjú játékosokat.

#Jégkorong

Csiszolódó bajnokok

A Jövő bajnokai a magyar úszósport kiemelt tehetséggondozó programja. Négy éve csiszolgatják, alakítják, a héten pedig a MÚSZ elnöksége újabb változtatásokról döntött. A dél-dunántúli régió vezetője szerint a program eddig is segített a helyi problémák megoldásában, a tehetségek felfedezésében és menedzselésében, s a jövőben kiemelten fontos a szakmai programok folytatása.

#Úszás

Tündérmese Marta módra

A lány, aki azért kezdett teniszezni, hogy édesanyjával lehessen, és az Australian Openig gyakorlatilag sosem élvezte igazán a játékot. Portré a 15 és fél éves Marta Kosztjukról, aki 2017-ben még Magyarországon nyert felnőtt-tornát, most pedig Melbourne-ban parádézik.

#Tenisz

Vasas-siker a csúcsrangadón

A Vasas Akadémia otthon fogadta a Csata DSE együttesét a leány junior kosárlabda-bajnokság piros csoportjának rájátszásában. A párharc igazi rangadó volt, hiszen mindkét csapat első helyen végzett a maga ágán az alapszakaszban. A magas színvonalú, fordulatos mérkőzést a házigazda nyerte.

#Kosárlabda

Pompázó kardvirág

Összeszámolni is nehéz, mennyi korosztályos elsőséggel büszkélkedhet a 16 éves kardvívó, Pusztai Liza. A BVSC-Zugló versenyzője legutóbb a budapesti junior világkupaversenyt nyerte meg, tavaly pedig bronzérmet szerzett a felnőtt Európa-bajnokságon is. Sportági legendákat, edzőket, jelenlegi klasszisokat kérdeztünk arról, szerintük meddig juthat el a szakág legnagyobb hazai ígérete, minek tulajdonítják a folyamatos topformáját, s persze arról is: a vele foglalkozó szakembereknek mire kell ügyelniük annak érdekében, hogy a tizenéves tehetség valóban felnőtt klasszissá váljék?

#Vívás

Kilenc érem Szamoborból

Biztatóan kezdték a 2018-as esztendőt a korosztályos magyar karatékák: kilenc érmet szereztek az idei első jelentősebb nemzetközi viadalon, Szamoborban. A Zágrábhoz közeli kisvárosban rendezett versenyen a fiataljaink közül ketten állhattak fel a dobogó tetejére, s a leltárt négy ezüst és három bronz tette teljessé.

#Karate

A váltás küszöbén

Rutinos Suzuki-kupásként feljebb szeretne lépni a túraautózás ranglétráján, miután bronzérmes lett a márka Európa-kupájában a Mol Új Európa Alapítvány által támogatott Benyó Máté. Az elmúlt idényéről és a terveiről kérdeztük a 16 éves autóversenyzőt.

#MOL-tehetségek

Bocsok a vasak között

Két ifjú kapussal, Adorján Attilával (21) és Kiss Bencével (20) a kapuban szárnyal a bajnoki címvédő, alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata. A szlovák extraligás HK Nitra bravúros legyőzése után beszélgettünk a miskolciak két fiataljával.

#Jégkorong

Bravúrérmek a World Touron

Két érmet is szereztek a magyar fiatalok az asztalitenisz Wolrd Tour-sorozat budapesti állomásán. Az U21-es versenyszámban Majoros Bence a második, Fehér Orsolya a harmadik helyen végzett a rangos nemzetközi mezőnyben.

#Asztalitenisz

Új utánpótlás-kapitány

Február elsejétől Makrai Csaba lesz a kajak-kenu utánpótlás szövetségi kapitánya. A Dónusz Évát váltó szakember munkájának a vezérfonala az U23-as korosztály problémáinak megoldása, a kenu szakág bázisának erősítése és a korosztályos tehetséggondozás lesz.

#Kajak-kenu