Öt aranyéremmel tért haza Romániából, a közép-európai országok serdülő-úszóversenyéről Hatházi Dóra. A Nyíregyházi Sportcentrum 14 éves versenyzője volt az egyetlen, akit a csapatvezető, Petrov Iván utánpótlás-kapitány név szerint is kiemelt a magyar résztvevők közül. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott sportoló 200 m pillangón teljesítette a jövő évi ifjúsági Európa-bajnokság szintidejét.
Címke: Korábbi cikkeink
Harcban a legjobbakért
Zsúfolt európai program vár jövőre a korosztályos kosárlabda-válogatottakra. A hazai szakvezetésnek azonban ennél sokkal nagyobb probléma, a külföldön játszó fiatalok kikérése a klubcsapatuktól. A hazai szövetség szakmai és utánpótlás-bizottságának elnöke, Mészáros Lajos szerint ebben az ügyben a korábbiaknál határozottabban jár el a szakvezetés.
Tini mesterlövész
Még csak 15 éves, de már felnőtteket megszégyenítő magabiztossággal szórja a gólokat Bárdy Noémi, az MTK Budapest kézilabdázója. A serdülő első osztályú bajnokság őszi idényében 142-szer volt eredményes kilenc mérkőzés alatt, ami – akárhogy is számoljuk – meccsenként majdnem tizenhatos gólátlag…
Fiatalos évzárás
Fiatalok sikerét hozta az év legrangosabb felnőtt asztalitenisz-viadala, a Versenyek versenya. Az eseményt a korábbi legendás szövetségi kapitány, Berczik Zoltán emlékére rendezték. Az eddigi legnagyobb hazai pénzdíjas viadalt két utánpótláskorú versenyző, Majoros Bence (20), illetve Imre Leila (20) nyerte.
Varázsszőnyegen a Pénzügyőr
Kiváló novemberi teljesítményük elismeréseként a Pénzügyőr SE birkózói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és a százezer forintos utalvány a Törekvés SE vívóihoz került.
Rögös úton Európába
Jövőre legalább négy Eb-kvalifikációs tornán kell helytállniuk a magyar röplabdázók utánpótlás-válogatottjainak, amelyek közül az U17-es leánycsapat hazai pályán, január első hétvégéjén Miskolcon a szlovákokkal, a portugálokkal és a törökökkel játszik.
Nagy hajrá előtt
A legkisebbek mezőnyében is befejeződtek a küzdelmek a kézilabda-utánpótlásbajnokságban. A gyermekkorosztályban a középszakasz első fordulója után valamennyi korosztályban kiélezett a küzdelem, a fiúk között az Éles Kézisuli, illetve a PLER-Budapest gárdája vezet, míg a leányok versengésében az FTC és a Debrecen áll az élen a téli szünet előtt.
Újabb kanadai kirándulás
Ma, szerdán délelőtt elutazott, hat nap múlva, kedden pedig megkezdi szereplését az U18-as válogatott a Mac’s Tournament elnevezésű, színvonalas nemzetközi jégkorongtornán. Glen Williamson együttesére nem vár egyszerű feladat, hiszen négy kanadai riválissal találkozik.
Virág a sáncon
Vörös Virágnak (18) a síugró-világkupán való sportágtörténelmi szereplése reményt adhat a sportbarátoknak, hogy fellendül a mifelénk kevésbé elterjedt, a kiváló kőszegi műhelyre koncentrálódó szakág. Virág azonban nem túl szerencsés... Tavaly a kereszt-, most a bokaszalagja szakadt el, és újra kényszerpihenőre vonul. Pont a szezon közepén.
Az Extraliga kishercege
A BVSC-Zugló mindössze tizenöt esztendős játékosa, Both Olivér idén három csapatmeccsen is játszott a magyar férfi (felnőtt) asztalitenisz Extraligában. De nem a részvétele fontos: a hét mérkőzéséből nem kevesebb, mint ötöt megnyert. A rendkívüli, 71,42%-os nyerési mutatóra egyáltalán nem számított.