„A gyerekeink tehetségesek, és velünk együtt azt szeretnék, ha felnőtté válva világversenyek résztvevői lehetnének” – mondta Herczeg György a gerelyhajításban jeleskedő két fiáról, egyben tanítványáról az SzPress Hírszolgálatnak.
Címke: Korábbi cikkeink
Tollaslabda: két év után visszatért a diákolimpia
Hosszú kihagyás után újra megrendezték a hazai tollaslabdázás egyik legfontosabb utánpótlás-eseményét; a több hónapon át tartó diákolimpia országos döntője április első felében ért véget.
Cselgáncs: Kenderesi Péteren nem lehet fogást találni, ha földharcról van szó – a teplicei aranyérme is ezt igazolja
A PVSK 17 éves cselgáncsozója, Kenderesi Péter pályafutása legnagyobb sikerét érte el Teplicében, ugyanis első alkalommal aranyérmet szerzett ifjúsági Európa-kupa-versenyen a 90 kilósok mezőnyében. A pécsi fiatal kedvenc terepe pedig nem más, mint a földharc – minden ellenfelet ebben győzte le Csehországban.
Kosárlabda: az U16-os fiúválogatott simán kikapott az Inter Bratislavától a debreceni Cívis-kupán
A nyitó napon aratott magabiztos győzelem után pénteken nagy különbségű vereséget szenvedett a kadét fiú kosárlabda-válogatott a szlovák Inter Bratislava együttesével szemben a Debrecenben zajló Cívis-kupa második játéknapján.
Atlétika: Szűcs Szabina fejben is megerősödve várja a nyár kihívásait
Az U20-as világbajnoki bronzérmes többpróbázó, Szűcs Szabina fizikálisan és mentálisan egyaránt megerősödve készül a szabadtéri szezonra.
Vízilabda: tizennégy utánpótláskorú bajnoka lett a női ob I-nek
Az UVSE női vízilabdacsapata zsinórban hetedszer lett magyar bajnok, a sikerhez ebben az évadban tizennégy utánpótláskorú játékos járult hozzá.
A Budapest JA, az Ocskay-akadémia és az Újpest is aranyérmet ünnepelhetett a korosztályos jégkorong-bajnokságokban
Mindhárom korosztályos bajnoki finálé (U21, U18, U16) nagy csatát hozott: végül Budapesten két-, Székesfehérváron pedig egy aranyéremnek örülhettek.
Asztalitenisz: Hudák Dorinának abszolút megérte a klubváltás, legutóbb remekelt az U17-es ob-n
A 16 éves asztaliteniszező, Hudák Dorina tavaly nyáron – elhagyva orosházi nevelőegyesületét – átigazolt a Statisztikához, és a váltás meghozta a gyümölcsét: a múlt héten pályafutása legnagyobb sikerét elérve, két aranyérmet nyert az U17-es országos bajnokságon.
Labdarúgás: az U15-ös válogatott nyert a horvátok ellen, az U16-os döntetlent játszott az olaszokkal
Az U15-ös és az U16-os magyar labdarúgó-válogatott is pályára lépett csütörtökön: előbbi a horvátokat verte két góllal, utóbbi döntetlent játszott az olaszokkal.
Gokart: korosztálya legjobbjai között versenyez a 13 éves Molnár Martin
Az Energy Corse 13 éves gokartosa, Molnár Martin az Utánpótlássportnak nyilatkozott az első benzingőzös emlékeiről, arról, hogy milyen a korosztálya legjobbjaival versenyezni, illetve a Forma-1-es céljairól.