Csütörtökön kezdődik a cselgáncsozók évadnyitó Grand Prix-versenye Tel-Avivban, amely egyben − természetesen − olimpiai kvalifikációs erőpróbának is minősül. Négy olyan fiatal is részt vesz az izraeli viadalon, akinek akár a kvótaszerzésre is esélye lehet ; Özbas Szofiról (63 kg), Sipőcz Richárdról (+100 kg), Vég Zsomborról (100 kg) és Tóth Benedekről (81 kg) beszélgettünk Toncs Péter szövetségi kapitánnyal.
Címke: Korábbi cikkeink
Ifjúsági téli olimpia: ellenállhatatlanul menetel a magyar, kanadai curlingpáros, amely bejutott a négy közé
A Nagy Laura, Nathan Young magyar, kanadai curling vegyes páros kedden két meccset is nyert, ezzel bejutott a négy közé Lausanne-ban, az ifjúsági téli olimpián. Szerdán már a döntő a tét.
Motorsport: Györfi Alen tanítványa, Varga Tibor (12) lesz az NTC egyik legfiatalabb versenyzője
Korábban már beszámoltunk róla, hogy két magyar fiút is meghívtak a Northern Talent Cup elnevezésű, 12 és 17 év közötti pilótáknak rendezett versenysorozatra Görbe Soma és Varga Tibor személyében. A lehetőség kapcsán utóbbi versenyző csapatfőnöke, Györfi Alen nyilatkozott a hazai szövetség honlapjának.
Kosárlabda: Gereben Lívia már a visszatérést tervezi
Gyógyultnak érzi magát, és a következő idényben visszatérne a pályára Gereben Lívia, az Atomerőmű KSC Szekszárd kosárlabdázója, akinél tavaly májusban leukémiát diagnosztizáltak. A 20 esztendős játékos az M4 Sporthíradójában beszélt betegségéről és további terveiről.
Kézilabda: elégedettség van, megelégedettség nincs – a női EHF-kupában edződnek a DVSC fiataljai
Az első három meccsen sokat szerepeltek, időnként főszerepet is játszottak a debreceni utánpótláskorú kézilabdázók a női EHF-kupában. Eddigi teljesítményükről és a nem mindennapi lehetőségről a DVSC-Schaeffler vezetőedzőjével, Köstner Vilmossal beszélgettünk.
ss
ss
A Nagy Laura, Nathan Young vegyes páros elődöntős curlingben
A Lausanne-ban zajló ifjúsági téli olimpia utolsó előtti napján három számban voltak érdekeltek a magyarok, aranyérmeket hat számban osztanak ki.
Atlétika: az 1987-ben százon vb-negyedik Kovács Attila nem ajánlaná a sprintet a fiataloknak
Civilben a pályán sorozatunkban olyan korábbi klasszisok mondják el véleményüket a hazai sportági utánpótlásról, akik manapság semmilyen vagy csak csekély szerepet töltenek be annak alakításában. Ezúttal az 1987-es római atlétikai világbajnokság 100 méteres síkfutódöntőjének legjobb nem színes bőrű sprinterével, Kovács Attilával beszélgettünk.
Röplabda: saját nevelésű fiatalokra épít a BRSE
A tervek szerint márciusban adják át a Békéscsabai Röplabda Akadémiát. Baran Ádám elnök elmondta, bízik benne, a következő évtizedben is eredményes utánpótlás-nevelő egyesület lesz a BRSE, amelynek a felnőttcsapata zömmel saját nevelésű játékosokból áll majd.
Sportlövészet: négy junior küzdhet olimpiai kvótáért a 10 méteres Európa-bajnokságon
A pisztolyos Fábián Sára, továbbá a puskás Bajos Gitta, Dénes Eszter és Klenczner Márton is a felnőttek között indul a sportlövők február végi lengyelországi 10 méteres Európa-bajnokságán, ahol két olimpiai kvótát osztanak még.