Igazi villámkarriert tudhat magáénak Szűcs Bence, a 19 éves kézilabdázó ugyanis három évvel ezelőtt kis túlzással még a sportág létezéséről sem nagyot tudott, múlt hét óta pedig a világ egyik legjobb csapatánál a Telekom Veszprémnél készül.
Címke: Korábbi cikkeink
Mindenben javulni szeretne
A tizennyolc éves Hajas Nóra az ötödik helyen végzett a múlt hétvégi, Bochumban tartott junior leány tőr világkupa egyéni küzdelmeiben, és ezzel jobb helyezést ért el, mint két héttel korábban a világkupa udinei állomásán, ahol hetedik lett. Mindezt úgy, hogy a verseny közben makacs sérüléssel bajlódott.
Erőnek erejével
Szombaton négy vidéki városban, Győrben, Pakson, Dunakeszin és Szegeden rendezik meg az idei év első négy regionális Héraklész fizikai felmérő versenyét. Ezzel hivatalosan is megkezdődik az évad az utánpótláskorú kajak-kenusok számára. Boros Gergely, a Héraklész-program szakmai igazgatója beszélt a verseny céljáról és jelentőségéről.
Első megméretésükre készülnek
Szombaton kezdődik az ifjúsági válogatott cselgáncsozók Európa-kupa-sorozata. A fiatalokra az esztendőben összesen öt Ek-verseny vár, az első állomás az olaszországi Follonica lesz. A megméretésre mintegy 50 magyar utazik, s a jól szereplők akár a korosztályos Európa-bajnokságon és világbajnokságon is indulhatnak a későbbiekben.
Egységes program kell
Öt éve nem nyert korosztályos világversenyt magyar fiú vízilabda-válogatott, legutóbb a Horkai György vezette társaság nyakába került aranyérem az isztambuli ifjúsági világbajnokságon. Montreal olimpiai bajnoka szerint az egységes utánpótlásképzésben rejlik a kulcs, és az egyéni, posztorientált tréningek segítségével lehet világklasszisokat nevelni. Ugyanakkor leszögezi: az utánpótlás-nevelés elsődleges célja a pályafutásuk elején lévő vízilabdázók képességeinek fejlesztése és felkészítése a profi szintre. Hasonló véleményen van a nemrégiben az utánpótlás-bizottság tagjának kinevezett Vincze Balázs is, aki az új tervekről és célokról ejtett szót.
Viharban edződik
Az angol kosárlabda bajnokságban szereplő Sussex Storm U16-os fiú kosárlabdacsapata nyerte a január 19-én rendezett kupadöntőt, soraiban a Vasas Akadémia és a BLF Kosárlabda Klub korábbi játékosával, a 15 éves Szilvágyi Bencével. Az ifjú tehetség három éve él a családjával Angliában, és fiatal kora ellenére nem csak mint játékos, hanem mint bíró is tevékenykedik a parketten a fiatalabb korosztályok mérkőzésein. Elmondása szerint, ha nem válik belőle profi kosaras, mindenképpen hivatásos bíró vagy edző szeretne lenni.
Aalborgi harminchármak
Kedden még a 2018-ban legeredményesebbeket ünnepelték a honi karatésok, hogy aztán szerdán a korosztályos válogatott kiválóságok már a 2019-es esztendő legelső, egyszersmind tán legjelentősebb viadalára keljenek útra Dániába. Aalborgban rendezik meg péntektől vasárnapig a kadétok, a juniorok és az U21-esek Európa-bajnokságát, amelyen 33-an reprezentálják Magyarországot.
Nagyratörő tervek
Kevésbé ismertnek számít még mindig, ám az utóbbi időben mind nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban a frizbi- vagy hivatalos nevén a repülőkorongsport. Erről a sportág utánpótlásbázisának növekedése, valamint az egyre gyakrabban rendezett világversenyek és azokon résztvevő magyar együttesek tanúskodnak. Az U15-ös korosztály válogatóedzésén, valamint az U20-as nemzeti csapat felkészülési mérkőzésén jártunk a Vasas SC Fáy utcai Sporttelepén.
Náthásan nyert bronzérmet
Az elmúlt hétvégén négy helyszínen léptek pástra junior fiú és leány tőrözőink, illetve párbajtőrözőink különböző világkupa-versenyek keretében. A legszebb eredményt Koch Máté, a Vasas SC 19 éves vívója érte el, aki párbajtőrben egyéniben bronzérmet, míg csapatban ötödik helyet ért el.
A nagyok nyomában
Remekelt a női junior kézilabda-válogatott legutóbbi edzőmérkőzésén, a DVSC ellen Vámos Petra. A NEKA 18 éves irányítója szerint kezdik felvenni az NB I-es tempót, és készen állnak terveik elérésére a júliusi, győri U19-es Európa-bajnokságon.