Kapros Anikó és Piros Zsombor után Nagy Adrienn a harmadik magyar juniorkorú teniszező, aki nyerni tudott Melbourne-ben a korosztályos Australian Openen. Az MTK 17 éves játékosa a japán Kavagucsi Nacumi oldalán 6:4, 6:4-re verte az amerikai Beck, Navarro kettőst.
Címke: Korábbi cikkeink
Több fronton is küzd
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a 18 éves Kocsis Ádámot választotta a 2018-as év legjobb ifjúsági férfi kenusának. Ádám nemcsak a sportban, hanem az iskolában és a magánéletben is sorra veszi az akadályokat. Az idei legnagyobb kihívást – az érettségin kívül – a korosztályváltás jelenti számára, hiszen 2019-ben már az U23-asok mezőnyében és a felnőttek közt kell helytállnia.
A legjobbak között
Az úgynevezett „#10YearChallenge” hódításán felbuzdulva a FIBA (Nemzetközi Kosárlabda Szövetség) felületein megjelent egy összeállítás, mely csavarva egyet a népszerű kezdeményezésen tíz évet előretekint a női kosárlabdában. Paul Nilsen szakíró a 2029-es Európa-bajnokság All-Star csapatát állította össze, amiben helyet kapott a Vasas Akadémia és a hazai korosztályos válogatottak eredményes irányítója, Dombai Réka is.
Az új csillag
Amikor Callum Hudson-Odoi a 2018-as ICC-n (International Champions Cup) Dublinban elhagyta a pályát, az egész stadion állva tapsolta meg a tinédzsert. Játéka gyakorlatilag minden szurkolót lenyűgözött. Csillag született. Azóta fél Európa sorban áll a 18 éves labdarúgóért, aki a napokban visszautasította a Chelsea szerződéshosszabbítási ajánlatát.
Amit lehet, megnyerne
Nagy reményekkel vág az új versenyévnek az 57 kilogrammban birkózó Szél Anna, aki korosztályt lépve, juniorként folytatja. A tizenhét esztendős orosházi lány eddig majdnem mindent megnyert, amit lehet: kétszeres kadét Európa-bajnok, Eb-ezüstérmes, illetve korosztályos vb-n állt már a dobogó második és harmadik fokán is. A Mol Alapítvány által támogatott leány ezüstérmet szerzett a tavalyi ifjúsági olimpián, s legszívesebben meg sem állna az olimpiai bajnoki címig – a felnőttek mezőnyében.
Kiscsillagok háborúja
Három címvédővel és fegyvernemenként közel féltucat esélyessel rajtol pénteken a 2018-2019-es junior vívó ob. A korosztály legjobbjai több mint egy év után csapnak össze újra.
Nyerő pályára lépett
A múlt héten az antwerpeni nagymedencés viadalon életében először állt rajtkőre nemzetközi felnőttversenyen Török Dominik Márk. Az FTC 16 éves úszója azonban nem illetődött meg ettől, és igencsak biztató időeredményekkel, valamint két döntős szerepléssel tért haza.
Döntő Melbourne-ben
Döntőbe jutott a junior Australian Openen a Nagy Adrienn, Kavagucsi Nacumi leánypáros. A magyar-japán kettős 59 perc alatt, három szettben győzte le francia-máltai ellenfelét, s ezzel mindketten eddigi karrierjük egyik legszebb pillanata előtt állnak. A fináléban egy amerikai duó ellen lépnek pályára.
Gulyáspartival a gyerekekért
Jóllehet, az evezés már a múlt évszázad eleje óta jelentős szerepet játszik Vác sportéletében, tudatos utánpótlásképzés csak a nyolcvanas évek óta zajlik a Duna-parti kisvárosban. Folyamatosan igyekeznek felzárkózni a „nagy” klubok mögé, amit nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi versenyeken elért jó eredményeik is bizonyítanak.
Egy év hullámvasúton
Az ifjúsági utánpótláscsapathoz hasonlóan a juniorkorúak is számos nemzetközi megmérettetésen vettek részt 2018-ban. Martinek Jánossal és Kállai Ákossal értékeltük a fiúk, illetve a lányok tavalyi teljesítményét, ami alapvetően nem okozott csalódást egyik kapitány számára sem.