Egyik szemünk sír, a másik nevet a korosztályos Australian Open hétfői versenynapját követően. A fiúk versenyében Makk Péter vereséget szenvedett, és ezzel elbúcsúzott a viadaltól, Nagy Adrienn viszont nyert párosban, így rá kedden két mérkőzés is vár.
Címke: Korábbi cikkeink
Újra porondon
Visszakerül a gerelyhajítás a téli dobó országos bajnokságok programjába, erről a Magyar Atlétikai Szövetség szakvezetői és szakági referensei egyeztettek nemrég. Az elmúlt szezonban nem indult verseny az említett program keretein belül, most sem kötelező a részvétel, viszont többek számára jó felkészülési lehetőség lehet a további versenyek tekintetében.
Fiatalok a küzdőtéren
A hétvégén folytatódtak a felnőtt röplabdabajnokság (Extraliga) küzdelmei, ahol számos utánpótláskorú játékos lépett parkettre. Rövid összefoglalónkban az ő teljesítményüket vesszük górcső alá.
Összrégiós évnyitó
„Győzzetek, ha tudtok, veszítsetek, ha mertek, de soha ne adjátok fel!” – mondta beszédében Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a Jövő Bajnokai-program évnyitó összrégiós versenyén a Tüske Uszodában. A jó hangulatú megméretésen mind a kilenc régió kiválasztott versenyzői felvonultak, és megmérkőztek kortársaikkal.
Leküzdi a nehézségeket
Sikerrel vette az ázsiai Forma–3-as bajnokság második versenyhétvégéjét Keszthelyi Vivien. A mezőny egyedüli női pilótájaként rajthoz álló 18 esztendős versenyző kisebb-nagyobb technikai nehézségek ellenére három pontot szerzett a három versenyből álló fordulóban Malajziában.
A csapat motorja
Studer Ágnes, a KDC Szekszárd kosárlabdázója immár a felnőttválogatott oszlopos tagja. A 20 éves játékos a negyedik helyen áll az élvonalban a gólpasszok tekintetében, a hétvégén pedig újabb győzelmet könyvelhetett el csapatával, amely továbbra is a második a pontvadászatban.
Kimagaslottak a nyolcak közül
A fővárosi csapatok dominanciája jellemezte a kiemelt utánpótlás labdarúgó-bajnokságok őszi idényét. A nyolc csapatos, egységesített első osztályú küzdelmekből különösen a Budapest Honvéd-MFA és az MTK Budapest teljesítménye emelkedett ki – a két klub szakvezetőit a fiatalok teljesítményéről, illetve a bajnokságok rendszeréről kérdeztük.
Támadó ifjúság
Tavaly az akkor még csupán 17 éves kínai Wang Chu-qin hatalmas meglepetésre második lett az asztaliteniszezők felnőtt World Tour-sorozatának budapesti állomásán. A bravúrt az elmúlt hét végén megismételte: a számára jól bevált helyszínen, a BOK Csarnokban újra ezüstérmet nyert. Az ázsiai tinédzser a világranglistán csak a 83. helyen áll, ám a tavalyi Buenos Aires-i ifjúsági olimpián a dobogó tetejére állhatott, miután a döntőben legyőzte a még nála is fiatalabb, 15 éves japán csodagyereket, a világranglistán jelenleg harmadik Harimoto Tomokazut.
A negyeddöntőkben nem ment
A fiú tőrözők szerepeltek a legjobban a juniorok hétvégi csapatvilágkupa-versenyein. Szemes Gergőék Aix-en-Provance-ban léptek pástra, és szerezték meg végül a bravúrosnak tekinthető hatodik helyet. Az igencsak tartalékos leányválogatottak egy hetedik és egy nyolcadik helyet gyűjtöttek.
Gólvágó ifjak
A téli felkészülés derekán járnak a labdarúgó NB I klubjai, amelyekben továbbra is lehetőséghez jutnak az utánpótláskorú játékosok. A fiatalok gólokkal hálálják meg a bizalmat: a Mezőkövesd újonnan szerződtetett csatára, Dragóner Filip duplázni tudott a Szpartak Moszkva második csapata ellen, de Schäfer András, Kapronczai Gergely és Cipf Dominik is betalált a mögöttünk hagyott héten.