Miközben az utánpótlásban a leányválogatottak mind jobban teljesítenek, ezzel egyidőben felnőttszinten egyre kevesebb az igazán versenyképes klub idehaza.
Miközben az utánpótlásban a leányválogatottak mind jobban teljesítenek, ezzel egyidőben felnőttszinten egyre kevesebb az igazán versenyképes klub idehaza.
A fiataloknak sok lehetőséget nyújtó PLER-Budapest felnőtt-kézilabdacsapatát látogatta meg az M4 Sporton futó Jövünk! magazin stábja.
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője decemberi díját; a kitüntető cím Kaliba Viktor úszótréneré lett.
A 19 éves, korosztályos válogatott kapus, Csala Patrik a sérülését követő több hónapos kényszerpihenő után Gyergyószentmiklóson folytatja pályafutását.
Bár csapata simán kikapott a Győrtől a kézilabda Magyar-kupában, a Fehérvár 17 éves játékosának, Czenki Petrának örökre emlékezetes marad az összecsapás.
Bő egy hónappal a debreceni junior műkorcsolya-világbajnokság előtt a legjobb magyar fiatalok a budapesti országos bajnokságon mérették meg magukat.
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest bejelentette, hogy a klubnál folytatja pályafutását a 17 éves László Krisztián.
Az ifjúsági korosztályt képviselve négy játékos bizonyított a női vízilabda-válogatott görögországi vk-selejtezőjén.
Az U11-es, az U12-es és az U13-as fiú asztaliteniszezők versenyeztek az idénynyitó Budapest Bajnokságon.
A linzi és a tuniszi nemzetközi utánpótlás-bajnokságon összesen hét érmet nyertek a korosztályos magyar asztaliteniszezők.