Az Így lettünk bajnokok 2.0 című portréinterjú-kötet szereplőinek egyike az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok nyílt vízi úszó, Betlehem Dávid.
Az Így lettünk bajnokok 2.0 című portréinterjú-kötet szereplőinek egyike az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok nyílt vízi úszó, Betlehem Dávid.
Kolimár Kristóf bronzérmet szerzett az U16-os sakkozók szlovéniai rapid-világbajnokságán.
Hét év után visszatér a cselgáncs pontrendszerébe a jukó.
A vége felé jár a junior leány kosárlabda-bajnokság alapszakasza; a Pécs, a BEAC, a DVTK és a Vasas is bebiztosította helyét a felsőházban a rájátszásra.
A Puskás Akadémia a Bajnokok Ligájában szereplő klubok utánpótlás-együttesei közül kap ellenfelet a legjobb tizenhat közé jutásért.
A 16 éves nyírbátori úszóígéret, Antal Dávid előbb Gyurta Dániel, majd Milák Kristóf, legutóbb pedig Kós Hubert korosztályos rekordját döntötte meg.
Az UEFA Ifjúsági Liga történetében másodszor lehet ott magyar csapat a sorozat rájátszásában.
A Csonka Dorottya, Domonkos Emese, Kónya Csenge és Spiesz Anna alkotta junior női kardcsapat hazai környezetben is megcsillogtatta tudását.
Az Így lettünk bajnokok 2.0 szereplőinek egyike a magyar kosárlabdázás kiemelkedő alakja, az irigylésre méltó profikarriert befutó Hanga Ádám.
Az U17-es jégkorong-válogatott az olaszországi Fondóban járt nemzetközi tornán.