A ZTE FC 19 éves támadója, Dénes Vilmos nagy önbizalommal várja a Ferencváros elleni idegenbeli bajnokit.
A ZTE FC 19 éves támadója, Dénes Vilmos nagy önbizalommal várja a Ferencváros elleni idegenbeli bajnokit.
Bemutatjuk a Gerevich Györgyről elnevezett nevelőedzői díjjal kitüntetett Filep Csaba triatlontrénert.
A több korosztályos játékossal felálló UVSE női vízilabdacsapata a Magyar-kupa döntőjében az FTC-t múlta felül két góllal.
Rácz Brigitta a negyeddöntőig jutott a kadét kardozók idénybeli második nemzetközi válogatóversenyén Eislingenben.
Nem maradtak adósak fiatal úszóink a kimagaslóan jó eredményekkel az utánpótlás 3. rövid pályás országos bajnokságának szombati versenynapján, Szegeden.
Az Egy nap az utánpótlásért című konferencián Marozsán Fábián teniszező és Magyarovits Zoltán, az olimpiai bajnok Kós Hubert korábbi mestere is pódiumra lépett.
Már kapható a boltokban a 2019-ben kiadott, nagy sikerű könyv folytatásaként elkészült portréinterjúinterjú-kötet, az Így lettünk bajnokok 2.0.
A juniorkorú kardozó, Spiesz Anna a nyolcaddöntőben kapott ki az orléans-i Grand Prix-versenyen.
Az U17-es leány labdarúgó-válogatott az A-ligában játszhatnak majd az Európa-bajnoki selejtező második szakaszában.
A Mikulás-kupával véget ért az utánpótláskorú műkorcsolyázók kiemelt versenyeinek sora 2024-re, az évad legfontosabb megméretései pedig januártól érkeznek majd.