A teniszező Marozsán Fábián is beszél majd az Egy nap az utánpótlásért című konferencián, amelyet az Utanpotlassport.hu szerkesztősége rendez december 3-án.
A teniszező Marozsán Fábián is beszél majd az Egy nap az utánpótlásért című konferencián, amelyet az Utanpotlassport.hu szerkesztősége rendez december 3-án.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség új szakmai igazgatója, Hadvina Gergely nyilatkozott az utánpótlást is érintő terveiről.
Csütörtökön kezdődik Székesfehérváron a ifjúsági és juniorkorú ökölvívók utolsó kiemelt 2024-es versenye, az országos bajnokság.
Egy győzelemmel és két döntetlennel biztosította helyét az Európa-bajnoki selejtező A-ligájában az U17-es futballválogatott.
A női vízilabda-válogatott november végi összetartására kizárólag fiatalokat hívott meg Cseh Sándor szövetségi kapitány.
Megtartotta az első őszi edzőtáborát a serdülő fiú kézilabda-válogatott, amely Franciaországban párosmérkőzést is játszott.
A jövő sztárjai című magazinműsorban a jégkorong-válogatott 19 éves csatárával, Nemes Mártonnal és nemzeti csapat másodedzőjével, Tokaji Viktorral beszélgetünk.
Az U21-es labdarúgó-válogatott döntetlent játszott felkészülési meccsen a görög korosztályos csapat vendégeként.
A 16 éves jégkorongozóval, Szongoth Dománnal annak kapcsán beszélgettünk, hogy fiatal kora ellenére jószerével berobbant a felnőttválogatottba.
Ma mutatta be a MediaBook Kiadó a Magyar Sport Házában a jelen klasszisainak gyermek- és fiatalkorát feldolgozó Így lettünk bajnokok 2.0 című kötetet.