Hosszabbítás után a Debrecen két góllal legyőzte a CSM Bucuresti csapatát az ifjúsági leány kézilabda BL vasárnapi fináléjában, az MVM Dome-ban.
Hosszabbítás után a Debrecen két góllal legyőzte a CSM Bucuresti csapatát az ifjúsági leány kézilabda BL vasárnapi fináléjában, az MVM Dome-ban.
Mind az öt korosztályos kiemelt labdarúgó-bajnokságban budapesti csapat győzött, a vidéki együttesek a dobogóra is elvétve fértek fel.
A fiúknál Antal Dávid hat számban nyert, a lányoknál Kokas Fanni négy elsőséget szerzett a szombaton véget ért, debreceni ifjúsági úszó ob-n.
Sorozatban a harmadszor nyert bajnoki címet a Csata DSE serdülő leánycsapata, amelynek vezetőedzőjét, Kertész Dávidot kérdeztük a pécsi országos döntő után.
A fiúk között a brazil Luis Guto Miguel, míg a lányok mezőnyében az orosz Alisa Oktijabreva nyerte a juniorok tornáját a francia nyílt teniszbajnokságon.
Hosszabbításos meccsen vereséget szenvedett a Győri ETO a CSM Bucuresti csapatától a második elődöntőben, az ifi leány BL budapesti négyes döntőjében.
A 20 éves kapus, Yaakobishvili Áron és a 19 éves csatár, Kovács Bendegúz is bemutatkozott a felnőttválogatottban a finnek elleni felkészülési mérkőzésen.
A DVSC csapata egy góllal legyőzte a Ferencvárost az első elődöntőben, az ifjúsági leány Bajnokok Ligája (EHF Youth Club Trophy) budapesti négyes döntőjében.
Összegyűjtöttük, kik járultak hozzá a legtöbb gólhoz a labdarúgó Bajnokok Ligája 2025/26-os évadában a 20. életévüket be nem töltött játékosok közül.
Vasárnap rendezik az U17-es labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét Tallinnban.