Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár nyilatkozott az utánpótlás-neveléssel kapcsolatos elképzeléseiről.
Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár nyilatkozott az utánpótlás-neveléssel kapcsolatos elképzeléseiről.
Több utánpótlás-válogatott is barátságos mérkőzést játszik a következő napokban.
A háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely nagy lelkesedéssel, a medencén kívüli életre is gondolva vezeti a gödöllői férfi vízilabda-szakosztályt.
A fiúk után a magyar leánycsapat is aranyérmet szerzett a portugáliai U19-es öttusa Európa-bajnokságon.
Összegyűjtöttük, hogy szerintünk kik azok az utánpótláskorúak (U20-asok), akik sok játéklehetőséghez juthatnak az Erste Liga jövő héten kezdődő új évadában.
A párbajtőröző Rózsás Júlia a juniorok ranglistájának első helyéről vág neki az új vívóidénynek.
A juniorkorú cselgáncsozó, Vég Luca (57 kg) az ötödik helyet szerezte meg a Budapesten zajló, olimpiai kvalifikációs felnőtt Grand Slam-versenyen.
Negyedik alkalommal rendezték meg a Héraklész Szakmai Napot, amelynek az idén a Puskás Aréna adott otthont.
A Koppenhágába egy év után visszatért 19 éves Németh Hunor a felnőttek között először játszott a dán bajnokságban.
Az idén tavasszal a Szegedhez igazoló, a jelenlegi évadban kölcsönben még Győrben szereplő kézilabdázó, Eklemovic Márkó az Utánpótlássportnak nyilatkozott.