Az U19-es futsalválogatott lejátszotta utolsó mérkőzését is a Futsal Love elnevezésű szerbiai tornán, és kétgólos győzelmet aratott a csehek ellen.
Az U19-es futsalválogatott lejátszotta utolsó mérkőzését is a Futsal Love elnevezésű szerbiai tornán, és kétgólos győzelmet aratott a csehek ellen.
A magyar serdülő fiú kézilabda-válogatott a második helyen zárta a lengyelországi Olimpiai Reménységek Versenyét.
A ZTE FC 19 éves támadója, Dénes Vilmos nagy önbizalommal várja a Ferencváros elleni idegenbeli bajnokit.
Bemutatjuk a Gerevich Györgyről elnevezett nevelőedzői díjjal kitüntetett Filep Csaba triatlontrénert.
Az Egy nap az utánpótlásért című konferencián Marozsán Fábián teniszező és Magyarovits Zoltán, az olimpiai bajnok Kós Hubert korábbi mestere is pódiumra lépett.
Bemutatjuk a Gerevich Györgyről elnevezett nevelőedzői díjjal kitüntetett Ramocsa Sándor ökölvívóedzőt.
Az U17-es leány labdarúgó-válogatott az A-ligában játszhatnak majd az Európa-bajnoki selejtező második szakaszában.
A Mikulás-kupával véget ért az utánpótláskorú műkorcsolyázók kiemelt versenyeinek sora 2024-re, az évad legfontosabb megméretései pedig januártól érkeznek majd.
A junior jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte, kik utazhatnak a bledi divízió I/A-s korosztályos világbajnokságra.
A Budapesti Honvédban nevelkedett 16 éves Puskás Kadosa a nyári korosztályos Eb-n nyújtott jó teljesítménye után igazolt az olasz Roseto Academy csapatához.