Jön 2024 utolsó kiemelt hazai műkorcsolya-versenye, a Mikulás-kupa, amelyre népes nemzetközi mezőnyt várnak a szervezők.
Jön 2024 utolsó kiemelt hazai műkorcsolya-versenye, a Mikulás-kupa, amelyre népes nemzetközi mezőnyt várnak a szervezők.
Az utánpótláskorban elért sikerek és kudarcok helyükön kezelése is téma lesz az Egy nap az utánpótlásért címmel immár tizennegyedszer tartandó konferencián.
A 17 éves Lei Balázs győzelemmel kezdett egyesben, miután a legjobb 32 között legyőzte tunéziai ellenfelét a helsingborgi ifjúsági világbajnokságon.
A FIBA kihirdette a jövő évi, brnói U19-es leány-vb mezőnyét, és a szerbek visszalépésével az Eb-hatodik magyar válogatott is részt vehet a tornán.
A Veszprém Handball Club bejelentette, hogy szerződtette a NEKA-tól a 20 éves kézilabdázót, Molnár Robint.
A Nyíregyháza és a Puskás Akadémia fiataljai játszottak a legtöbbet a fordulóban.
Szegedi Dániel U23-as Eb-ezüstéremmel búcsúzott korosztályos éveitől, amely után már a Los Angeles-i olimpiára való kijutás lebeg a szeme előtt.
Lei Balázs és a szlovákiai Árpás Sámuel párosa a nyolcaddöntő megnyerése után öt szettben kikapott a legjobb négy közé jutásért a helsingborgi utánpótlás-vb-n.
A Horváth András irányította U19-es válogatott négy szettben legyőzte a Szent Benedek Röplabda Akadémiát a női Extraligában.
Nyolc magyar fiatal léphet pályára a kedden kezdődő U19-es tollaslabda Eb-n, aminek Spanyolország ad majd otthont.